Demeter Krisztina (szerk.)

Termelés, szolgáltatás, logisztika


Logisztikai folyamatok tervezése

Az értékteremtő folyamatok tervezése a megvalósítás folyamata szerint is felbontható. Ilyen értelmezésben nagyobb szerepet kap a logisztikai folyamatok tervezése. Amikor a végső fogyasztó igénye beindítja az értékesítési folyamatot, a vállalatoknak fogadniuk kell a megrendeléseket, a megrendelés információi alapján pedig menedzselniük kell a raktári, valamint ezt követően a kiszállítási és egyéb disztribúciós folyamatokat. A külső megrendelések alapján jön létre a termelési vagy szolgáltatási szükséglet, amely aztán a termelési vagy szolgáltatási folyamatokat kiszolgáló ellátási folyamatok működését is beindítja. Az itt meghatározott igények ismeretében végül a beszerzési logisztika keretén belül a beszerzési logisztika vevőkiszolgálási folyamatainak ütemezésére, szervezésére van szükség. A logisztikai megközelítésben a hosszú távú döntések az előrejelzések alapján a vállalati folyamatok véghezviteléhez szükséges alapvető kereteket és feltételeket – például a beszállítói hálózatot, termelési folyamatokat, rendelkezésre álló kapacitást, disztribúciós struktúrát – határozzák meg. A vevőkiszolgálási folyamatok tényleges megvalósítása e keretek között a közép és rövid távú tervezésben történik. Ezen a tervezési horizonton az elosztási erőforrás-tervezés és az anyagszükséglet-tervezés kapnak döntő szerepet, segítségükkel származtathatjuk a szükségleteket, határozhatjuk meg, hogy mikor, miből, mennyit kell rendelni, illetve az üzemnek legyártani. Végül a rövid távú tervezés ütemezés segítségével véglegesíti a mennyiségileg és időben meghatározott feladatokat (Gelei, 2008).

Termelés, szolgáltatás, logisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 608 4

A Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszékének könyvét ajánljuk, egy olyan könyvet, amely az oktatásban, gyakorlatban, kutatásban felhalmozott mintegy két évtizedes kollektív tudásanyagra épít. A „Termelés, szolgáltatás, logisztika” a felsorolt területek stratégiai vonulataira helyezi a hangsúlyt, stratégiai döntéseket, magyarázatokat, összefüggéseket felsorakoztatva azzal a céllal, hogy az Olvasók döntéseiket tudatosan és körültekintően tudják meghozni. Külön figyelmet szentel a hálózatos gazdaságnak, a globalizációnak, a szolgáltatások rendkívüli megerősödésének, vagy a fenntarthatóság kérdéseinek és következményeinek. A jól strukturált elméleti kereteket, fogalmakat, összefüggéseket számos gyakorlati példával támasztja alá, így azokat érthetővé teszi az elmélettől távolabb elhelyezkedő Olvasók számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demeter-termeles-szolgaltatas-logisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave