Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és Bodor-Eranus Eliza közgazdász-szociológus tavasszal megjelent könyvének célja nem kevesebb, mint a pletyka tudományos rehabilitációja. Ennek megfelelően A pletyka természete hiánypótló magyar nyelvű összefoglalója annak, amit a tudomány jelenleg a témáról mondani tud. Munkájukat elsősorban multidiszciplináris megközelítése teszi egyedivé: a kötet a szerzők színes szakmai hátterén túl az evolúciós pszichológia, az antropológia, a kulturális epidemiológia, a szervezeti pszichológia, továbbá a hálózatelmélet és a kommunikációelmélet eredményeire is épít. A diszciplínaközi diskurzusból nem csupán azt ismerhetjük meg, hogy a különböző tudományágak hogyan próbálják megragadni a pletyka komplex jelenségét, de azt is, mivel magyarázzák megjelenését, és milyen szabályszerűségeket fedeztek fel a pletyka tárgyával, terjedésével vagy társas funkcióival kapcsolatban.

A könyv jól követhető gondolatmenete segíti az olvasót a téma megismerésében. Az első fejezetek a pletyka definiálására tett kísérleteket szintetizálják: a szerzők előbb a köznyelvi szóhasználatból indulnak ki, majd ezt pontosítják a különböző tudományágak értelmezéseivel. A fogalmi lehatárolás különösen fontos része, hogy a pletykát elválasztják az olyan hasonló társas jelenségektől, mint a hazugság, a rágalom, a bullying, a fecsegés vagy az álhírek, amelyekkel gyakran összemossák a mindennapi beszédben. A szerzők saját meghatározása szerint a pletyka ismerhető szereplőről szóló, lokálisan értelmezett, nem publikus információ, amely a terjedése során folyamatosan változik; az emberi faj tekintetében egyetemes, a csoportban pedig a hierarchiát jelző jelenség.

A könyv a továbbiakban a pletykálkodás okait, a különböző pletykahelyzeteket, a pletyka témáit és szereplőit, valamint a pletyka egyéni és társas hatásait veszi górcső alá. A bemutatott kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a pletyka visszatérő témái, mint a deviancia, a pénz és a hatalom vagy a szex, nem igazán változtak az elmúlt évezredek alatt. Bizonyára a pletyka alapvető funkciói sem, ezekről azonban egyre többet tudunk: a pletyka normaszegőket büntető, csoportidentitást és bizalmat erősítő rendeltetésén felül nagyon izgalmas a normarendszereket tesztelő és ezáltal újraíró szerepe is. A pletykát közlő fél ugyanis információt kap arról, hogy a befogadó hogyan vélekedik a pletyka témájáról, mennyiben tekinti azt súlyos normaszegésnek vagy tabunak. Ezáltal az egyén képet formálhat arról, kivel miről beszélhet vagy nem beszélhet, kivel mit tehet vagy nem tehet meg. A közösségek és csoportok szintjén mindez azt jelenti, hogy a pletyka a kulturális értékrendszer monitorozásának és korrekciójának, változtatásának eszköze is.

Különböző egyéni és szervezeti szituációk példái alapján a szerzők a pletyka egyéb funkcióit is ismertetik: segít eligazodni és beilleszkedni a közösségbe lépő egyénnek; krízishelyzeteket kezelhet, feszültséget vezethet le; esetleg az akadozó formális információáramlás gátjait megkerülve gyorsabb, hozzáférhetőbb hírcsatornákat teremt a közösségben. Más oldalról a pletyka a hierarchia, a szervezeti alávetettség fenntartásának is eszköze lehet, szuboptimális döntéseket alapozhatnak rá, hírnevet rombolhat, és önbeteljesítő jóslatként is működhet. Aaron Ben Ze’ev, Roy F. Baumeister, Eric K. Foster és mások alapján a szerzők fontos állítása, hogy a pletyka sem közösségi szerepe, sem tartalma szempontjából nem tekinthető egyértelműen jónak vagy rossznak, hanem komplex funkciójú, értékváltó jelenség. Ajándék lehet annak, aki kapja, sértés annak, akiről szól, áldás és egyben átok is a közösségek számára.

A hálózatkutatás iránt érdeklődő olvasóknak újdonságot jelenthet az a könyvben bemutatott megközelítés, amely a pletykát nemcsak a kapcsolathálózatban áramló tartalomként, esetleg diadikus, vagyis két szereplő viszonyában megjelenő interakcióként, hanem alapvetően triadikus jelenségként kezeli. Triadikus, tehát három szereplőt érint: a pletyka közlőjét, a pletyka befogadóját és a pletyka tárgyát. E megközelítés egyrészt egyszerűbbé teszi a pletyka értékváltó természetének megragadását, másrészt mindhárom szereplő esetében egyszerre tudja kezelni a pletykálkodás miatt bekövetkező változásokat a reputációs és bizalmi mérlegekben. A kétféle irányított kapcsolat (ki mondja kinek, illetve kiről mondják) alapján azonosíthatóak a pletykákat gyakran kapó, a pletykákat gyakran továbbadó, és a pletykáknak gyakran tárgyául szolgáló hálózati szereplők, meghatározható a formális hierarchiában és az informális szervezetben elfoglalt helyük, és megvizsgálható egyéb attribútumaik hatása valamely pletykahálózati centralitásukra. Hálózati szempontból ráadásul a pletykálkodás az információszerzés hatékony módja is: egy N elemszámú közösségben a természetes hálózatok csomópontjainak (vagyis itt: a pletykafészkeknek) köszönhetően mindössze 2N–3 lépés elegendő ahhoz, hogy egy információ a közösség minden tagjához eljusson.

A pletyka természete helyenként jelentős mértékben, az ismétlésektől sem riadva támaszkodik Szvetelszky Zsuzsanna 2017-ben megjelent, Rejtett szervezetek. Az informális kommunikáció hatalma című könyvére. Újabb, társszerzős munkája mégis más gondolatmenetet követve közelít témájához, sok új kutatást ismertet, és teljesebb kép bemutatására törekszik. A könyv egyik komoly értéke, hogy már tartalmazza az MTA CSS-RECENS kutatócsoportja 2016 óta futó, európai finanszírozású EVILTONGUE projektjének egyes eredményeit is. A kutatócsoport, amelynek mindkét szerző tagja, a pletyka kapcsolathálózati mintázatait vizsgálja, elsősorban a reputáció és a kooperáció vonatkozásában. E könyvben is megismerhető kutatásukat nem is csak eredményeik, de a vizsgált minták mérete és jellege (iskolai közösségek és üzleti szervezetek), illetve az adatfelvétel újszerű eszközei is igen érdekessé teszik; a kutatók ugyanis kvalitatív eszközök mellett okosórák által rögzített hely- és résztvevőadatokra, tartalomelemzéssel feldolgozott dialógusok ezreire támaszkodhattak. A pletyka természetének hasonló terjedelmű és mélységű feltáró kutatása nemzetközi viszonylatban is ritka kincs. Társadalomtudósoknak és szervezetkutatóknak éppen ezért különösen hasznos lehet A pletykakutatás módszertana című fejezet, amely kvalitatív, kvantitatív és vegyes módszertanú eszközöket is bemutat. A laikus olvasók vagy a tudományos érdeklődésüknek már eleget áldozó kutatók számára könnyebben emészthető befejezést kínálnak a pletyka szépirodalmi ábrázolásait ismertető, illetve a pletykálkodással kapcsolatban gyakorlati tanácsokat ígérő fejezetek.

A pletyka természete a pletykakutatás friss eredményeit összefoglaló, a témát definiáló és további kutatások alapjául szolgáló szakkönyv, amely ugyanakkor a kérdéskör iránt érdeklődő laikusokat is igyekszik megszólítani. E törekvés érdekében a szerzőknek azonban mindkét irányban kompromisszumokat kellett kötniük. Ha mindez némi alkalmazkodást kíván is az olvasóktól, egy olyan, itthon egyedi könyvet tarthatnak a kezükben, amelynek témája talán sohasem volt annyira fontos és aktuális, mint éppen most. A gyakran lenézett vagy tabusított pletyka tudományos rehabilitációja különösen abban az úgynevezett post-truth világban segíthet eligazodni, amelyben egyre kevésbé számít a valóság, és amelyben a tények a véleményekkel szemben irrelevánsnak tűnnek.