A fenti adatok tükrében mindenképp aktuálisnak mutatkozik a Raffael Mónika által szerkesztett Roma nők egymást közt című interjúkötet. A kötet borítóján egy roma nő megfestett arcképe látható, hozva a roma nőkre jellemző sztereotip külső megjelenés jegyeit, mint a barna bőrszínt és a hosszú fekete hajat, egzotikus arcvonásokat, miszerint egy önálló kisebbségi csoport női tagjairól fog szólni a kötet. A tizenkét, főleg diplomás interjúalannyal készült beszélgetéseket Kunhegyesi Ferenc roma származású festőművész munkái választják el és díszítik. Kunhegyesi a leírt beszélgetések alapján, saját képzelőereje segítségével festette meg a kötet minden interjúalanyát, mely képek tovább emelik a munka színvonalát. A kötetben megjelenő roma nők sikeresek a választott szakmájukban, Raffael Mónikának a Kopp Mária Intézet KINCS Társadalmi Csoportok Kutatóközpont szintén roma identitású kutató-elemzőjének mint beszélgetőpartnernek kendőzetlenül mesélik el életútjukat, sikereiket és az azok útját keresztező nehézségeket. Az általában alacsony szocioökonómiai státusszal járó nehézségeken felül a roma létből fakadó problémákkal, a többségi társadalom felől érkező elutasításokkal is meg kellett küzdeniük a szereplőknek. A kötet roma nők egymás közti beszélgetését, közös gondolkodását tárja fel életről, tanulásról, munkáról, identitásról, sikerekről, kudarcokról egyaránt. Az érintettek más-más életszakaszban vannak, de közös bennük, hogy mertek a saját sorsuk felett döntést hozni, így ők azon kevés roma közé tartoznak, akikre igaznak mondható, hogy a saját sorsuknak voltak a kovácsai.

A kötetben valóban sokszínű meglátással, életszemlélettel rendelkező roma nőket ismerhetünk meg. Kiemelném dr. Révész Helénát, a Kiskőrösről származó, Szegeden élő belgyógyász szakorvost. Három testvérével és alacsony iskolai végzettségű szüleivel egy cigánytelepen kezdődött az élete, édesapja szigorú nevelésének köszönhetően más életszínvonalon, más életmódot folytathat ma, mint amire testvéreinek és szüleinek lehetősége adódott, és elégedett az életével, sikereivel. Heléna élettörténete a cigány közösségből és hagyományokból való kiszakadást szemlélteti. Több előítéletet tapasztalt gyerekkorától kezdve a többségi társadalom felől, még végzett orvosként is. Hivatását több személyes élmény inspiráló hatására választotta. Voltak nem roma barátai is, sőt férje sem cigány férfi, így rá mindenképp igaz, hogy sikeresebb életpályáját befolyásolták nem roma kapcsolatai is. Farkasné Raffael Márta abonyi származású óvodapedagógus története átütően más, mint Helénáé. Márta a kötet szerkesztőjének édestestvére, de mégis tárgyilagosan beszélgetnek gyerekkori emlékeikről, szüleikről, munkáról. 31 éve van a pályán, kiemeli, hogy motivációja az oktatási rendszerben végbement általános változások miatt hagyott alább. Ő is találkozott előítéletekkel, de rokonszenvvel is, mint például a hátrányos helyzetű gyerekek jobban ragaszkodnak hozzá, mint kollégáihoz. Magánéletében a roma kultúra hagyományait követte, egy romungró általános iskolai végzettségű cigány férfihoz ment hozzá, aki mellett rosszabb élete volt, mint gyerekkorában, így hosszú házas évek után külön folytatták életüket. A pedagógus pálya alacsony megbecsültségéből következően az interjú lehangolóan fejeződik be, miszerint egy nem diplomás roma nő, aki nem akarta megvalósítani önmagát, beérte a családanya szereppel mint hivatással, lehet, hogy jobban él és boldogabb. Az óvónővel készült interjú több ponton megerősíti az ismertetésem elején beemelt szakmai információkat.

Összességében a kötet egyik újdonsága, hogy elismert, sikeres roma kutatónő végezte a terepmunkát szintén sikeres roma nőtársai körében. Ez azért kiemelendő, mert több kutatás arról tett tanúbizonyságot, hogy a cigányság nyitottabban fogad, több információt mond el szintén a közösségből kikerült társának, mint egy nem roma kutatónak. Az ismertetésembe általam beemelt életút is egyértelműen szemlélteti, hogy az interjúalanyok mindannyian különböző személyiségűek, de mérhetetlen kitartásuk, elhivatottságuk csodálatra méltó. Az egyének jól ismerve saját közösségüket és a roma társadalomban élő hagyományokat, a nemek közti, általában fokozott egyenlőtlenséget, a többségi társadalom felől érkező akadályozó tényezőket, amely a sikeresebb társadalmi integrációjuk ellen hat, elbeszéléseikkel példát mutatnak kevésbé sikeres roma nőtársaiknak is, és megszépítik az ismertetés elején felvázolt tényeket, bizonyítva, hogy vannak kivételek. Az interjúkötetben olvasható különleges női és általában emberi sorsokat mindenképp érdemes népszerűsíteni, azzal a céllal, hogy hosszú távon fejlődés mutatkozhasson általában a romák és roma nők esélyegyenlőségében, az őket ért előítéletek és sztereotípiák lebontásában és társadalmi integrációjában egyaránt. A kötet véleményem szerint jól alkalmazható terápiás céllal olyan roma nők segítésében, akiket visszatart a közösség, a család az önmegvalósítástól, de inspirálhat nem roma nőket is a mindennapjaik során. A kötet támogathatja a fiatal cigánysággal, társadalmi kisebbségekkel, kisebbségpolitikával, szociálpolitikával, de gendertémákkal foglalkozó kutatók szakmai fejlődését, ahogy jól alkalmazható kiegészítő tankönyvként a felsőoktatásban is.