Az 1830-as évek sajtóviszonyait meghatározta az előzetes cenzúra intézménye és az, hogy politikai hírek közléséhez külön engedély kellett. Az irodalmi és politikai törekvések összefonódása azonban sajátos karaktert alakított ki, s ez különösen erősen mutatkozott meg az 1832–36-os országgyűlés berekesztése után megindult, Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály személyéhez kötődő Athenaeumban, amely egészében a liberalizmus eszméinek képviseletét vállalta, ám kritikai melléklapja, a Figyelmező révén komoly irodalom- és színházkritikai orgánummá is vált. Ráadásul ez a folyóirat volt az első Magyarországon, amely tiszteletdíjat fizetett, s ezzel fölkínálta azt a lehetőséget, hogy az írásokból befolyó honorárium akár megélhetést is adhat. Az 1840-es évekre már egy viszonylag jól tagolt, színes sajtópiac jött létre, nemcsak különböző profilú kiadványokkal, hanem olykor éles konkurenciaharccal is: az évtized új laptípusa, a nőolvasókat megszólító, divatképekkel és divathírekkel illusztrált irodalmi orgánumok, a divatlapok (Honderü, Pesti Divatlap, Életképek) például egymástól irányzatosan is elkülönültek. Petőfi pályája ebben a keretben lesz igen beszédes, hiszen ő a Pesti Divatlapnak nem csupán szerkesztője lett Pestre érkezése után, hanem a folyóiratnak olyan „sztárszerzője” is, akit a lap tulajdonosa, Vahot Imre az eladhatóság érdekében ügyes marketingfogásokkal használt föl. Mint ahogy az is figyelemre méltó, hogy amikor 1848-ban ez a sajtópiac ebben a formájában összeomlik, Petőfi megélhetése is veszélybe kerül. Nem csoda, hogy kénytelen volt olyan pályát keresni magának, amely lehetővé teszi családja eltartását – szinte törvényszerűen sodródott tehát a katonatiszti pályára, amely végső soron a halálát is okozta.