A fennmaradt szövegemlékek tanúsága szerint a népnyelvi írásbeliség Magyarországon először az egyházi liturgia és a lelkipásztori gyakorlat igényeihez igazodva jelent meg.21 A keresztény térítéshez minden bizonnyal szükség volt népnyelvi prédikációra: már Szent Gellért legendája arról tanúskodik, hogy az olasz származású püspök tolmács segítségével tartotta szentbeszédeit. A keresztény hit alaptanításait tartalmazó imákat (mint a Miatyánk, vagy az Üdvözlégy Mária rövidebb, középkorban elterjedt formája) és tanításokat (a Tízparancsolat, Apostoli Hitvallás) a hívők állandósult, rögzült formában memorizálhatták már a kereszténység magyarországi megjelenésének kezdeteitől fogva, bár írott változatban csak a 14. század végétől kezdve maradtak fenn. A Königsbergi Töredék szalagjai (14. század második fele) őrizték meg az Ave Maria első lejegyzését („Idöz légy [… mi]losztval teljes, Úr teveled vagyon, áldott vagy te men[d…] előtt, es te míhödnek gyümölcse”). A Tízparancsolat a 15. századtól kezdve több változatban is fennmaradt (Mondseei töredék), hasonlóképp a Miatyánk (1466-tól), ezek számottevő eltérései azt mutatják, hogy a latin szöveg megőrizte elsődlegességét; a fordítók újra és újra megpróbálták visszaadni az eredetit, és nem támaszkodtak a már esetlegesen rögzült, szóbeli formára. Az apostolok hitvallása, a Credo („Hiszek Istenben, mendenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében…”) csak a 16. század elejéről maradt fenn, csakúgy mint a Tízparancsolat. (A középkori magyar nyelvű írásbeliségről friss összefoglalót nyújt: MADAS Edit szerk. 2009.)