A 18. századtól történtek már kísérletek a magyar honfoglalási eposz megírására: ezek vagy megtorpantak a tervezés fázisában, vagy kevéssé sikerült kísérleteknek tekinthetőek. Ekkor a neolatin hősepika magyar nyelvű megújítására irányuló törekvések nem is feltétlenül az eposz műfaján keresztül történtek, mint inkább a komikus eposz és a regény felé hajló moralizáló verses történetek irányából látszott feltűnni egy majdan elkészülő nagy honfoglalási eposz lehetősége. Az előzmények műfaji megoldásai jelentős mértékben szűkítették be az eposz lehetőségeit, s a történeti hagyomány töredékes volta igen kétessé tette egy esetleges eposz mitológiai hitelét. Mindezeken túl a honfoglalási eposz megszületését az eposz viszonylag zárt műfaji struktúrája is gátolta. Egyrészt az eposzi világ saját ideje igen nagy távolságra van az eposz befogadásának idejétől, s bár az eposz megalapozó volta kétségtelen, az abban foglalt események inkább nemes példaként szolgáltak az utókor számára, s elsősorban nem a nyelvi kultúrából kibontakozó nemzeti identitás meghatározói voltak. Ilyenformán az eposzi tradícióból nem következett közvetlen módon az organikusan kifejlő nemzeti identitás megalapozásának lehetősége. Nem véletlen hát, hogy a 18. század végének verses epikai kísérletei inkább az ismeretkritikailag nyitottabb regény felé indultak el (utalhatunk itt Dugonics András Etelkájára – még akkor is, ha a regény akkoriban éppenséggel kisebb tekintéllyel s hitelesítő erővel rendelkezett.