Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A reneszánsz humanizmus

A 14. század közepén Itáliában új műveltségi ideálok alakultak ki, amelyeket legnagyobb eréllyel és hatékonysággal Francesco Petrarca képviselt először. Ez az új kulturális világkép elutasította a skolasztikus teológiai, jogi és orvostudományi szaktudást és annak a 12–14. században, az egyetemi közegben kialakult szakszókincsét. Ehelyett egy idealizált, gazdag múlt enciklopédikus tudását és nyelvállapotát állították példaként a kortársak elé: az ókori Róma, majd később a klasszikus görög-római antikvitás egésze lett a követendő minta irodalom, tudomány, erkölcs, nyelv szempontjából. Az ókor vége óta eltelt évszázadokat Petrarca elutasította („a sötét középkor”), mert csak elhomályosították az ókori tudás fényét, a nyelv használatát pedig visszatérítette a skolasztika dialektikus szóalkotásaitól a nyelvi szokás felé (consuetudo): nincs olyan tudás, amelyet ne lehetne elmondani a rómaiak tiszta, hétköznapi szavaival, minden más egyéni nyelvi alkotás, amely nem a szokáson alapul, csak üres szemfényvesztés, tudálékoskodás. A nyelv és a tudás kölcsönösen feltételezik egymást: a tudást csak az ókori consuetudo, a nyelvszokás, a klasszikus latin nyelvén lehet leírni, a tudás feltétele tehát e tökéletes nyelvállapot ismerete, viszont ennek megszerzéséhez a legtökéletesebb módszer az ókori klasszikusok olvasása, magyarázata, így a nyelv csak e tudásban létezhet. Ez az összefüggés vezet az ókori irodalom újjászületéséhez (renascentes litterae, ahogy Petrarca hívja, amiből reneszánsz szavunk is származik) és egy oktatási módszertan kialakulásához, amely nem a kérdés és felelet dialektikus analízisén, hanem elsősorban ókori szövegolvasáson és szövegmagyarázaton alapul (studia humanitatis). A latin nyelvnek ez a normateremtő szabályozása minta lesz a népnyelvek számára a 16–17. században, a tudás megteremtése és megfogalmazása egy nyelven az adott nyelv legitimizálását jelenti (a 16. században a francia, angol, a 17. században a német és részben – pl. Apáczai Csere Jánosnál, Komáromi Csipkés Györgynél vagy Medgyesi Pálnál – a magyar nyelvben figyelhető meg ez a jelenség).

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave