Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Az irodalmi nyilvánosság szerkezete és szovjetesítése

A második világháború magyarországi befejezését követő hetekben, hónapokban az írók azonnal hozzáfogtak az irodalom intézményrendszerének helyreállításához. Ezt a pillanatot nem élhették meg azok, akik munkaszolgálatban vagy a deportálás során pusztultak el, mint Radnóti Miklós, Szerb Antal, Sárközi György, Halász Gábor, Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Bálint György és Rejtő Jenő, sem akiket Budapest ostromának idején ért a halál, miként Örley Istvánt és Szabó Dezsőt. Az első jelentős folyóiratot, a Nyugat és a Magyar Csillag örökösének számító Magyarokat a debreceni Ady Társaság adta ki 1945 áprilisában. Szerzői között olyanokat találunk, akik a Babits halálakor, 1941-ben megszűnt Nyugatban tekintélyt vívtak ki maguknak, mások mellett Füst Milánt, Nagy Lajost, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Márai Sándort és Weöres Sándort. A következő évben, 1946-ban Illyés és Sárközi Márta szerkesztésében újraindult az 1938-ban megszűnt Válasz, a népi írók folyóirata, és Újhold címmel nemzedéki orgánumot teremtettek a Nyugat örökségét valló, de önálló esztétikai nézeteket kialakító legfiatalabbak is. Az Újhold szerkesztője kezdetben Lengyel Balázs volt, a szerkesztésben közreműködött Mándy Iván, Pilinszky János és Somlyó György. A háború utáni évek irodalmi nyilvánossága szerkezetét tekintve a 30-as évekhez hasonlóan lényegében leképezte a politikai nyilvánosság megosztottságát, sok szempontból annak részeként működött, és feltűnő, hogy kulturális megoszlásában a háború nem idézett elő mélyreható változásokat. Legfontosabb közösségképző elve a társadalom demokratikus modernizációja melletti kiállás volt, a célok és az eszközök tekintetében, illetve az irodalom társadalmi szerepének értékelésében azonban jelentős különbségek voltak tapasztalhatók. A kulturális megoszlás alapszíneit nagyobb részt továbbra is az úgynevezett „polgári írók” és a „népi irodalom” eltérő társadalompolitikai nézeteket valló körei határozták meg, külön csoportot alkottak továbbá az egykori Szép Szó környezetének szociáldemokrata irányultságú képviselői, de számosan voltak olyanok is, közülük elsősorban Kassák Lajost és Németh Lászlót kell megemlítenünk, akik egyik irányzattal sem azonosultak, és mint ilyenek gyakoroltak jelentős hatást a kor irodalmi gondolkodására. Ha a kulturális megoszlás csoportképző erői nem is mutatnak alapvető változást, és a korábbi magatartásminták is érvényesek maradtak, a politikai és a társadalmi környezetben mélyreható átalakulás zajlott, amely az 1945-től 1948-ig terjedő három év során folyamatos módosulással vezetett el egy gyökeresen új hatalmi rendszer kialakulásához, a kulturális emlékezet és a kánonképző modellek folytonosságának megszakadásához. Ez a változássor, amely 1948-ra az irodalmi nyilvánosság szovjetesítését eredményezte, természetesen meghatározta az eltérő esztétikai gondolkodású, világnézetű és politikai beállítottságú kulturális közösségek, illetve az egyes írók helyzetét, és más-más válaszokat váltott ki belőlük.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave