Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Az irodalom intézményrendszerének újjászerveződése 1956 után

Az 1956-os forradalom idején, illetve az azt megelőző hetekben az Írószövetség tényleges politikai szerephez jutott, az ellenállás egyik szellemi központja volt. (Standeisky Éva 2005: 172.) A forradalom bukása után a kádári vezetés egyik célja az írók politikai befolyásának tartós visszaszorítása volt. Ennek érdekében az új pártirányítás az összes önmagát korábban hatalmi tényezőnek ismerő írói csoporttal, a kommunista írókéval és a népiekével felmondta a bizalmas, illetve a szövetségesi viszonyt. Eközben számos írót letartóztattak. Köztük volt Bibó István, Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Fekete Sándor, Eörsi István és Lakatos István is. Voltak, akik kivándoroltak. Ekkor hagyta el az országot mások mellett Határ Győző, Ignotus Pál és Faludy György. A hivatalos irodalmi élet intézményrendszerének újjászervezése 1957 őszén kezdődött el és 1962-re fejeződött be. A kommunista kultúrpolitika lemondott a szocialista realizmus ideológiájának érvényesítéséről, és óvatosan teret engedett a modernista irányzatok megnyilvánulásának. Ennek legalábbis a lehetőségét jelezte, hogy 1957-ben több olyan írónak, kötete jelenhetett meg, köztük Weöres Sándornak, Jékely Zoltánnak, Nemes Nagy Ágnesnek, Pilinszky Jánosnak és Kálnoky Lászlónak, akinek az előző tíz évben erre nem volt módja. Ugyanebben az évben Kossuth-díjjal tüntették ki Németh Lászlót. Mindeközben több írót, szinte kizárólag egykori kommunistákat (Örkény Istvánt, Kuczka Pétert, Benjámin Lászlót) publikációs tilalommal sújtottak. Ekkor zárták ki végleg a magyar kulturális élet irányításából a Nagy Imre kormányában feladatot vállaló Lukács Györgyöt. Az új hatalom irodalompolitikai törekvéseinek hatásában is fontos kifejeződése volt az 1958 júniusában kiadott, a Társadalmi Szemlében, majd a Kortársban is megjelentetett állásfoglalás a népi irodalomról, amivel az új pártvezetés a lojalitás szükségességére figyelmeztette a legerősebb és az emigráció számára is leginkább reményt keltő csoportot, a népi írókét. A kulturális politika fő irányítója ekkor már Aczél György volt, aki az írói csoportok ügyes megosztásával és egymás elleni kijátszásával, valamint a támogatás, a tűrés és a tiltás hármas kategóriarendszerének érvényesítésével elérte, hogy a 60-as évtized elejére konszolidáltságot demonstráló viszonyok jöjjenek létre. A Kádár-rendszer szerénynek mondható, ám annál rombolóbb céljait Aczélnak bő évtizednyi időre sikerült elérnie: még gyűlölői is hümmögve beismerték, hogy a szovjet megszállás magyarországi adottságai között minden elképzelhető lehetőség rosszabb lenne az ő „felvilágosult abszolutizmusánál”. Aczél hatalomtechnikai megfontolások jegyében fogant politikája mindmáig kitörölhetetlen nyomokat hagyott az ország kultúráján. 1959 őszén újjászervezték az immár tökéletesen depolitizált Írószövetséget. 1957-ben új folyóiratok jöttek létre, köztük a kommunista írók közéleti hetilapja, az Élet és Irodalom, valamint havi rendszerességgel megjelenő Kortárs (első számában a be nem börtönzött reformellenzéki írók, köztük Örkény mérsékelten bűnbánó nyilatkozatával), a Pécsett szerkesztett Jelenkor és a nyugati irodalmak közvetítésével később a kulturális tájékozódásban fontos szerepet játszó Nagyvilág. A folyóiratok, a könyvkiadók és az irodalommal kapcsolatban álló egyéb médiumok (rádió, színház, film) szigorú pártirányítással működtek, belülről pedig az igazodás kényszere vagy igénye befolyásolta a szerkesztői munkát. (Cseh G. B.–Kalmár M.–Pór E. 1999: 57.) Ugyanezen év végén megkezdődött a nagy politikai perek sora, amit két íróper vezetett be. Az egyik fővádlottja Déry Tibor volt, a másiké Varga Domokos volt. Eközben az írók többsége, még ha ellenérzésekkel is, kinyilvánította lojalitását az új hatalom iránt. 251-en írták alá azt a pártközpontban fogalmazott tiltakozást, amely visszautasította, hogy az ENSZ közgyűlése megtárgyalja az úgynevezett Ötös Bizottság jelentését. Ez a jelentés volt hivatva feltárni az 1956-os magyar forradalom vérbefojtásának körülményeit.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave