Nemes Nagy Ágnes versekben is tükröződő kulturális szemlélete egészen más szerkezetű, mint Pilinszkyé, más gyökerekből táplálkozik. Gondolkodásának legfontosabb elemei egyfajta zárt, protestáns etika és a megismerés kartéziánus hagyományú értelmezésének viszonyában ragadhatók meg. Ez utóbbi szerint a látás, a nézés útján szerezhetünk megbízható ismereteket a világról. Költészete az 50-es évek elejére távol került a klasszikus-modern lírai magánbeszédnek attól az örökségétől, amely legkiforrottabban a Sziget és tenger idején megváltozó Babits-lírában öltött testet, de mindvégig termékeny kapcsolatban maradt vele, ízlésében és az irodalom etikumát illetően viszonyítási pontul szolgált számára. Költészetének változásai, pontosabban e változások iránya és tétje visszahatóan igazolták az e hagyományt már a 30-as években fellazító, majd attól eltérő Szabó Lőrinc és József Attila poétikai törekvéseit, amelyek a szubjektum és az objektum reflexív megosztottságát érvénytelenítő léttapasztalatban fogantak. Líráját kezdettől egyfajta ismeretelméleti-létfilozófiai érdekeltség hatotta át, ebben legfontosabb világirodalmi elődjének A képek könyvét író Rilkét tarthatjuk. A versalkotó alakzatok Rilkéhez hasonlóan Nemes Nagynál is a tárgyi világ közvetlen tudati szemléletéből bontakoznak ki. Tárgyiasságának lényege, hogy a vers a tárgyon túlit, a belső transzcendenciát igyekszik felmutatni az esetleges tárgyban, élményben, így a megformálás nem egyéb, mint költői átváltoztatás, a tárgy maga pedig alakzattá válik a versben. Időbeliségét tekintve az alakzat egyszerre kötődik a megmutatkozás, az átváltozás jelenéhez, és a keletkezés folyamatos jövő idejéhez. A tapasztalat, a „tanulás” elsődleges tere tehát maga a vers. Erre utalhat a költőnő által gyűjteményes kötete élére helyezett Fák című vers zárlatában a helyhatározó: „meg kell tanulni itt a fák / kimondhatatlan tetteit”. De e sorokban nem csupán a helyhatározó, hanem a kimondhatatlanság tapasztalata is alapvető fontosságú. A dolgok léte ugyanis, amire a tudat szemlélete irányul, az irányultságban benne foglalt távolság és idegenség miatt nyelvileg elérhetetlen. A vers ebben a költészetben a közelség és az idegenség nyelvi metszéspontján születik meg, ezért gyakoriak benne az olyan trópusok, amelyeket e kettősség határoz meg.