Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A második nyilvánosság kialakulása

A második, azaz az állam kultúrpolitikai rendszerétől független, illegális irodalmi nyilvánosságot, illetve az e nyilvánosságban megjelentetett művet korabeli fogalommal szamizdatnak nevezzük. A szamizdat fogalma a 60-as években keletkezett, az orosz „szamo izdatyelsztvo” (saját erőből kiadott) kifejezésének összevonásaként. Szamizdatnak azokat az illegálisan kiadott periodikákat, kiadványokat nevezzük, amelyeket a pártállam betiltott, vagy egészen biztosan nem engedélyezett volna. A szamizdat-kiadványok története Magyarországon a 70-es évek második felében kezdődött. Az első szamizdatok között szerepelt a Marx-körkérdés, majd nem sokkal utána adta ki Kenedi János a Profil című gyűjteményes kötetet. 1977 végén Kornis Mihály ötletére megindították a Naplót, 1978 nyarán pedig megjelent a Túlpartról című interjúkötet, amelyet Farkas Péter és Németh Gábor készített. A Marx-körkérdés legfontosabb kérdése az volt, tekintheti-e magát marxistának, aki lemond az eszme utópikus jellegéről, és csupán a kritikai tartalmait őrzi meg, illetve hogy az így korrigált marxizmus mennyiben alkalmas a társadalmi valóság elemzésére. A Napló 1977 végén 27 fő részvételével indult (1982-re mindössze 8-an maradtak, de az öt év során körülbelül 100 szerzője volt.) Egy hétig lehetett mindenkinél. Ez alatt az idő alatt bárkinek meg lehetett mutatni, de kölcsönadni nem volt szabad. Az egy hét lejártával tovább kellett adni a Naplót a soron következő személynek. A résztvevők között egyszerre három napló járt körbe, mindenki három példányban tette bele a nála lévő naplóba az írását, a három példány minden negyedik héten találkozott valakinél. A Napló éveken keresztül fő orgánuma volt a disszidens értelmiségnek. Lerakta az ellenzékiek közti szolidaritás alapjait. Másrészt nem kis mértékben itt alakult ki a megújuló irodalom szerzőgárdája, összefüggésben egy új politikai kultúra formálódásával.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave