Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A realista prózahagyomány tovább élése és megújulása

A 70-es évek elején a realista prózahagyomány is szemlátomást elkezdett megszabadulni az ideológiai ballasztoktól. A korszakban uralkodónak mondható olvasói attitűd, amelyet a realista szemléletű regények műfaji és tematikus kódjai is igazoltak, a 60-as évek domináns olvasásmódjához képest változáson ment át. A változás természetesen nem érintette az elbeszélés világszerűségének tapasztalatát. Az olvasók valószínűleg ezután is a tárgyszerűen adott valóság képeként vonatkoztatták az olvasottakat saját szociális tapasztalataikra anélkül, hogy a poétikai szférára, az elbeszélés hogyanjára reflektáltak volna. A változás inkább a politikai tudat lassú átalakulásában érhető tetten. Miközben a regényirodalom, legalábbis annak itt bemutatott része, egyre inkább megszabadult a politikai rendszer igazolásának külső és belső kényszerétől, az olvasói érdeklődés is eltolódott a társadalmi tabuk és a politikai szűrők által korábban hozzáférhetetlenné tett területek feltárása felé. Emellett szembetűnő, hogy a regények műfaji eredetét vizsgálva visszaszorulóban van a riport, jóllehet e műfaj még mindig alkalmas arra, hogy olyan jelentős életmű épüljön rá, mint Galgóczy Erzsébeté. A dokumentumregény funkcióit viszont csak fokozatosan veszi át a film. A kép tehát kétségtelenül bonyolultabb annál, mint amit egy rövid összefoglaló felmutathat. Az alábbiakban elsősorban a realista eszközök funkcióváltásait kísérjük figyelemmel néhány fontos regény esetében.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave