Lengyel Péter regényében a tér lényegében a nagyregény ekvivalense, amennyiben a többszólamú narráció és a többrétű időszerkezet ellenére is egységbe rendezi az emberi történéseket, és ezzel a tablószerűség benyomását kelti. A történelmi regény hagyományában ugyanezt a poétikai szerepet maga a történelem tölti be, amennyiben a történelem megértése nem más, mint egy történet formájának a felismerése a kronológia alaktalan rendjében. Mégsem tekinthetjük egyforma jelenségnek azt, amikor a tér, például egy város, és amikor a történelem történetszerűsége biztosítja a szemlélt világ egységét, mert az utóbbi narratív konstruáltsága sokkal nyilvánvalóbb kapcsolatban áll a politikai ideológiákkal. Jól példázza ezt a 19. századi történelmi regény kelet-európai hagyománya, amely a nemzeti öntudat kifejezőjeként lényegében beíródik a regionális nacionalizmusok narratív történeti rendjébe. Spiró György regénye, Az Ikszek (1981), történelmi regényként olvasva ennek a hagyománynak az esztétikai ideológiáját bontja le. Esztétikai ideológiának e helyütt az érzéki tapasztalatoktól elkülönülő értelmi konstrukció megjelenését tekintjük. Aligha véletlen, hogy Spiró nem a magyar, hanem a lengyel történelemből választ magának témát, mert magyar íróként nyilván kevésbé terheli a lengyel nemzeti történeti tudat – a magyaréval egyébként sok tekintetben rokon – konstruktív ideológiája. Ugyanígy nem véletlen az sem, hogy a regényhez fülszövegként csatolt levél, amely minden kiadásban változatlanul részét képezi a mű szövegének, hangsúlyosan utal az elbeszélt történet forrásokra támaszkodó hitelességére. Erre azért van szükség, hogy mindaz, amit a regény a történelemről mond vagy sugall, az érzéki tapasztalatból fakadó értelemként jelenhessék meg, vagyis hogy a lenyűgözött olvasó úgy érezhesse, a gazdagon kiaknázott és éles szemmel feltárt forrásanyagban a történelem mintegy önmagát leplezi le. (Margócsy István 1996: 185.) Későbbi regényírói pályájának legfontosabb műveiben, a Messiások (2007) címmel átdolgozott A jövevényben (1990) és a Fogságban (2005) Spiró ugyanígy járt el, és az elbeszélői szemléletet meghatározó szkeptikus racionalizmus (Margócsy István 1996: 189) is hasonlóvá teszi ezeket a műveket.