Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Weöres Sándor: Psyché

A magyar irodalom történetében különösképpen ritka az olyan költészet, amely különböző irodalomtörténeti korszakokban egyaránt képes olyan műveket létrehozni, amelyek az egyidejű recepció számára is azonnal érzékelhető ösztönzéseket adnak a poétikai formák és szemléletek megújítására. Weöres Sándor költészet feltétlenül ilyen volt. Az egyetlen éven belül harmadik kiadásáig eljutó Psyché (1972) alcíme szerint egy hajdani költőnő verses és prózai írásait adja közre. A kötet amolyan poétikatörténeti fikcióként is olvasható. Hiszen a miskolci cigánysoron nevelkedett Lónyay Erzsébetnek, költői nevén Psychének, aki 1795-ben született és 1831-ben halt meg, Weöres nem csupán gazdag és változatos életet adományoz: színre viszi őt Kazinczy és a kor más nagyjai mellett, eljuttatja Hölderlin, Goethe és Beethoven környezetébe, költészetét nyelvileg is tökéletesen beágyazza abba a korszakba, amelyben a magyar irodalom egyfajta újraalapítása zajlott, elsősorban éppen a költészet által.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave