Kende Tamás (szerk.)

Bevezetés az Európai Unió politikáiba


A Stabilitási és Növekedési Paktum gyakorlata

Az első olyan esetre, amikor a Tanács az euróövezetben részt vevő tagállammal szemben fogadott el ajánlást, 2001-ben került sor.636 Ezt követően jóformán nem volt olyan tagállam, amellyel szemben ne indítottak volna eljárást. Mindazonáltal ezek jelentősége nem összehasonlítható azokkal az esetekkel, amikor öt tagállam olyan súlyos monetáris válságot eredményezett, ami az EU-t rákényszerítette arra, hogy újragondolja monetáris politikáját, új mechanizmusokat, a nehézségekből való kijutást elősegítő pénzalapokat hozzon létre. Némiképpen pejoratívan az öt ún. PIIGS (Görögország, Írország, Olaszország, Portugália, Spanyolország = Portugal, Ireland, Italy, Greece, Spain) ugyanis nem csupán technikai értelemben tette próbára a monetáris unió szabályait, hanem – ha csak időlegesen is – veszélybe sodorta a tagállamok közötti szolidaritást és az euróövezet létét is.

Bevezetés az Európai Unió politikáiba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 615 2

2015. május elseje Magyarország uniós csatlakozásának tizenegyedik évfordulója. Ez alatt a tizenegy év alatt Magyarország egy gazdaságilag felívelő időszakot és egy súlyos gazdasági válságot is végigélt az Unió tagjaként, sőt hat hó­napig az Unió soros elnökségét is ellátta. Eközben az Unió maga sok más mellett a globális gazdasági leszakadás, a belső strukturális egyensúlytalanság és az euroövezet válságai, az Európában is megjelenő terrorfenyegetés, a bevándorlás kihívásai és az ukrajnai konfliktus ellen küzd.

Az Európai Unió folyamatosan változik, de politikáinak alapvető, általános célja állandó; a közös szabályozást igénylő területek, illetve bizonyos támogatandó társadalmi rétegek érdek- és életviszonyainak európai szintű rendezése. Köte­tünk átfogó képet ad a fontosabb politikákról, rávilágítva keletkezési körülményeikre, perspektíváikra és alapvető jellegzetességeikre egyaránt. Sokszínű szer­zőgárda, neves egyetemi oktatók, ügyvédek és diplomaták biztosítják, hogy a szilárd elméleti háttér és a konkrét gyakorlati tapasztalatok mellett a könyv bepillantást nyújtson az uniós politikák működésének „kulisszatitkaiba” is.

A kötet az uniós intézmény- és jogrendszer működésének ismeretét feltételezve a politikák elemzését állítja a középpontba. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a koncepciókra a jogszabályoknál, mert a politikák időt állóbbak a végrehajtásukra irányuló jogszabályoknál. A fejezeteket egységes megközelítés és felépítés jellemzi és a történeti bevezetés után, áttekintve a szabályozási koncepciókat, a jogszabályokat és a jogszabálytervezeteket, az új fejleményeket is bemutatja.

A könyv elsősorban az európai integrációs ügyekkel foglalkozó jogászok, közgazdászok, politológusok, joghallgatók és újságírók érdeklődésére tarthat számot. Ezzel egy időben azonban haszonnal forgathatják majd az üzleti szféra szereplői, illetve újdonság értékű lehet az Unió iránt fogékony szélesebb közönség számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-bevezetes-az-europai-unio-politikaiba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave