Kende Tamás (szerk.)

Bevezetés az Európai Unió politikáiba


Vámunió – közös piac – belső piac

Az RSZ nemcsak a vámunió, hanem a közös piac megteremtését is célul tűzte ki, viszont a 60–70-es években nem volt lehetőség a gazdasági integráció folytatására. Az angol–francia ellentétek mellett különös hangsúlyt kaptak a nemzeti szuverenitás elvesztésének félelmére alapozott ideológiák is. A vámunió utáni következő integrációs lépés megtételéhez az EU történetének egy nagyformátumú politikusára és közvetlen stábjára volt szükség: Jacques Delors107 keresztülvitte, hogy 30 év után módosítsák az RSZ-t, az ezt megvalósító Egységes Európai Akta 1987-ben lépett hatályba. Ennek alapján 1992-ig több mint 280 jogszabályt alkottak, főleg az áruk szabad áramlása előtt tornyosuló akadályok felszámolására.

Bevezetés az Európai Unió politikáiba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 615 2

2015. május elseje Magyarország uniós csatlakozásának tizenegyedik évfordulója. Ez alatt a tizenegy év alatt Magyarország egy gazdaságilag felívelő időszakot és egy súlyos gazdasági válságot is végigélt az Unió tagjaként, sőt hat hó­napig az Unió soros elnökségét is ellátta. Eközben az Unió maga sok más mellett a globális gazdasági leszakadás, a belső strukturális egyensúlytalanság és az euroövezet válságai, az Európában is megjelenő terrorfenyegetés, a bevándorlás kihívásai és az ukrajnai konfliktus ellen küzd.

Az Európai Unió folyamatosan változik, de politikáinak alapvető, általános célja állandó; a közös szabályozást igénylő területek, illetve bizonyos támogatandó társadalmi rétegek érdek- és életviszonyainak európai szintű rendezése. Köte­tünk átfogó képet ad a fontosabb politikákról, rávilágítva keletkezési körülményeikre, perspektíváikra és alapvető jellegzetességeikre egyaránt. Sokszínű szer­zőgárda, neves egyetemi oktatók, ügyvédek és diplomaták biztosítják, hogy a szilárd elméleti háttér és a konkrét gyakorlati tapasztalatok mellett a könyv bepillantást nyújtson az uniós politikák működésének „kulisszatitkaiba” is.

A kötet az uniós intézmény- és jogrendszer működésének ismeretét feltételezve a politikák elemzését állítja a középpontba. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a koncepciókra a jogszabályoknál, mert a politikák időt állóbbak a végrehajtásukra irányuló jogszabályoknál. A fejezeteket egységes megközelítés és felépítés jellemzi és a történeti bevezetés után, áttekintve a szabályozási koncepciókat, a jogszabályokat és a jogszabálytervezeteket, az új fejleményeket is bemutatja.

A könyv elsősorban az európai integrációs ügyekkel foglalkozó jogászok, közgazdászok, politológusok, joghallgatók és újságírók érdeklődésére tarthat számot. Ezzel egy időben azonban haszonnal forgathatják majd az üzleti szféra szereplői, illetve újdonság értékű lehet az Unió iránt fogékony szélesebb közönség számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-bevezetes-az-europai-unio-politikaiba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave