Kende Tamás (szerk.)

Bevezetés az Európai Unió politikáiba


Vámegyüttműködés

Az EUMSZ 3. részének II. címe alatt találjuk meg a vámegyüttműködés alapszabályát (2. fejezet 33. cikk). Ennek megfelelően „a Szerződések alkalmazási körében az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket tesz a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és a Bizottság közötti vámügyi együttműködés erősítésére.” A vám rendvédelmi jellegéből fakadó együttműködést csak a társszervekkel való kontextusban rendezi az EUMSZ. A rendőrségi együttműködésről szóló fejezetében (87. cikk) utal arra, hogy az EU „rendőrségi együttműködést alakít ki, amelyben részt vesz a tagállamok valamennyi hatáskörrel rendelkező hatósága, köztük a tagállamok rendőrségei, vámhatóságai” is. A vámegyüttműködés alapvető célja az árura vonatkozó információk cseréje, beszerzése, az egységes gyakorlat és jogszabály-alkalmazás elérése. Egyáltalán nem mindegy, hogy az árura vonatkozó információ mikor áll rendelkezésre, emiatt előzetesen is küldhető az áruról információ egy másik országba (ilyen adatcsere platform létezik pl. Oroszországgal128 és folyamatban vannak tárgyalások Kínával, Dél-Koreával és más 3. országokkal is). Ugyanígy ehhez a témakörhöz tartoznak szorosan az ún. vámegyüttműködési megállapodások, amelyeket a Bizottság köt a tagállamok nevében, és amelyek célja az árumozgás és a kereskedelmi forgalom gyorsítása, illetve a vitarendezési eljárások bevezetése. Ilyen megállapodások vannak hatályban Dél-Koreával, Kanadával, Hong Konggal, Kínával, Japánnal, Indiával és az Egyesült Államokkal. Az EU csatlakozott továbbá a Vámigazgatások Világszervezetéhez129 is. Ezek az együttműködést segítő megállapodások azonos struktúrában és irányító szervekkel működnek. Ami a rendészeti jellegű, tagállamok közötti együttműködést illeti, itt a vámszervek partnere a Bizottság részéről az OLAF, illetve a Belügyi Főigazgatóság (DG Home). Ennek az ún. kölcsönös segítségnyújtásnak a jogi kereteit egy tanácsi rendelet31 határozza meg.

Bevezetés az Európai Unió politikáiba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 615 2

2015. május elseje Magyarország uniós csatlakozásának tizenegyedik évfordulója. Ez alatt a tizenegy év alatt Magyarország egy gazdaságilag felívelő időszakot és egy súlyos gazdasági válságot is végigélt az Unió tagjaként, sőt hat hó­napig az Unió soros elnökségét is ellátta. Eközben az Unió maga sok más mellett a globális gazdasági leszakadás, a belső strukturális egyensúlytalanság és az euroövezet válságai, az Európában is megjelenő terrorfenyegetés, a bevándorlás kihívásai és az ukrajnai konfliktus ellen küzd.

Az Európai Unió folyamatosan változik, de politikáinak alapvető, általános célja állandó; a közös szabályozást igénylő területek, illetve bizonyos támogatandó társadalmi rétegek érdek- és életviszonyainak európai szintű rendezése. Köte­tünk átfogó képet ad a fontosabb politikákról, rávilágítva keletkezési körülményeikre, perspektíváikra és alapvető jellegzetességeikre egyaránt. Sokszínű szer­zőgárda, neves egyetemi oktatók, ügyvédek és diplomaták biztosítják, hogy a szilárd elméleti háttér és a konkrét gyakorlati tapasztalatok mellett a könyv bepillantást nyújtson az uniós politikák működésének „kulisszatitkaiba” is.

A kötet az uniós intézmény- és jogrendszer működésének ismeretét feltételezve a politikák elemzését állítja a középpontba. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a koncepciókra a jogszabályoknál, mert a politikák időt állóbbak a végrehajtásukra irányuló jogszabályoknál. A fejezeteket egységes megközelítés és felépítés jellemzi és a történeti bevezetés után, áttekintve a szabályozási koncepciókat, a jogszabályokat és a jogszabálytervezeteket, az új fejleményeket is bemutatja.

A könyv elsősorban az európai integrációs ügyekkel foglalkozó jogászok, közgazdászok, politológusok, joghallgatók és újságírók érdeklődésére tarthat számot. Ezzel egy időben azonban haszonnal forgathatják majd az üzleti szféra szereplői, illetve újdonság értékű lehet az Unió iránt fogékony szélesebb közönség számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-bevezetes-az-europai-unio-politikaiba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave