Kende Tamás (szerk.)

Bevezetés az Európai Unió politikáiba


Adminisztratív változások

Bevezetésre kerül a központi vámkezelés. Az új intézmény jelentősen csökkenti a gazdasági szereplő adminisztrációs terheit, akinek lehetősége lesz, hogy az Unióban mindig egy adott vámhatósággal intézze a szabad forgalomba bocsátásra, illetve más vámeljárásokra irányuló vámkezeléseit, így számára azok egyszerűbbek, gyorsabbak, nyelvi akadályoktól mentesek és olcsóbbak lesznek. Az ún. gazdálkodói „önértékelési” modell szerint a vámhatóságok engedélyezhetik a gazdasági szereplőknek bizonyos olyan vámalakiságok elvégzését, amelyeket elvileg a vámhatóságok végeznének. Ez egy forradalmian új eljárást tesz lehetővé, hiszen az engedéllyel rendelkező vállalkozók/gazdálkodók áruit a vámhatóság többé nem ellenőrzi, csak kockázatelemzést végez. Nagyon fontos újítása az Uniós Vámkódexnek, hogy minden árunyilatkozatot elektronikusan kell benyújtani. Emellett és ezzel összefüggésben a vámhatóságoknak törekedniük kell az egy megállásos/egyablakos ügyintézés („one-stop-shop”) bevezetésére, amely jelentősen csökkenti majd az áruk ellenőrzésének idejét és az eljárás költségeit. Lényege, hogy az áruk ellenőrzésében illetékes hatóságok (vám-, állat-egészségügyi, növény-egészségügyi stb.) egy helyen és egy időben végzik el az áruk ellenőrzését. Jelenleg is létező intézmény az ún. engedélyezett gazdálkodó (AEO) státusz, de ezt az uniós Vámkódex tovább bővíti és alapfogalommá teszi.

Bevezetés az Európai Unió politikáiba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 615 2

2015. május elseje Magyarország uniós csatlakozásának tizenegyedik évfordulója. Ez alatt a tizenegy év alatt Magyarország egy gazdaságilag felívelő időszakot és egy súlyos gazdasági válságot is végigélt az Unió tagjaként, sőt hat hó­napig az Unió soros elnökségét is ellátta. Eközben az Unió maga sok más mellett a globális gazdasági leszakadás, a belső strukturális egyensúlytalanság és az euroövezet válságai, az Európában is megjelenő terrorfenyegetés, a bevándorlás kihívásai és az ukrajnai konfliktus ellen küzd.

Az Európai Unió folyamatosan változik, de politikáinak alapvető, általános célja állandó; a közös szabályozást igénylő területek, illetve bizonyos támogatandó társadalmi rétegek érdek- és életviszonyainak európai szintű rendezése. Köte­tünk átfogó képet ad a fontosabb politikákról, rávilágítva keletkezési körülményeikre, perspektíváikra és alapvető jellegzetességeikre egyaránt. Sokszínű szer­zőgárda, neves egyetemi oktatók, ügyvédek és diplomaták biztosítják, hogy a szilárd elméleti háttér és a konkrét gyakorlati tapasztalatok mellett a könyv bepillantást nyújtson az uniós politikák működésének „kulisszatitkaiba” is.

A kötet az uniós intézmény- és jogrendszer működésének ismeretét feltételezve a politikák elemzését állítja a középpontba. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a koncepciókra a jogszabályoknál, mert a politikák időt állóbbak a végrehajtásukra irányuló jogszabályoknál. A fejezeteket egységes megközelítés és felépítés jellemzi és a történeti bevezetés után, áttekintve a szabályozási koncepciókat, a jogszabályokat és a jogszabálytervezeteket, az új fejleményeket is bemutatja.

A könyv elsősorban az európai integrációs ügyekkel foglalkozó jogászok, közgazdászok, politológusok, joghallgatók és újságírók érdeklődésére tarthat számot. Ezzel egy időben azonban haszonnal forgathatják majd az üzleti szféra szereplői, illetve újdonság értékű lehet az Unió iránt fogékony szélesebb közönség számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-bevezetes-az-europai-unio-politikaiba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave