Csatári Mihályné, Krizsán Zsuzsanna

Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés a kereskedelemben


Kémiai kockázatértékelés

Hazánkban a bejelentett vegyi anyagok száma meghaladja a tízmilliót. A kereskedelmi forgalomba kerülő vegyi anyagok száma folyamatosan növekszik, ezért a vegyi anyagok széles körű használata egyre inkább veszélyezteti a környezetet és a munkavállalókat. E folyamat eredményeképpen az ENSZ különböző szervezetei, illetve velük együttműködve számos nemzeti kormány kezdeményezte a kémiai biztonság, vagyis a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok egészséget nem veszélyeztető, biztonságos kezelésének egységes szabályozását. Magyarországon a vegyi anyagokkal kapcsolatos eljárási szabályokat a 2000. évi XXV. törvény „A kémiai biztonságról”, valamint a 25/2000. (XI. 30.) EüM–SzCsM együttes rendelet „A munkahelyek kémiai biztonságáról” előírásai tartalmazzák. Ezek a rendeletek azt határozzák meg, hogy a munkahelyen jelen levő vagy a munkafolyamatok során felhasznált veszélyes anyagok és veszélyes készítmények expozíciójából eredő egészségi és biztonsági kockázatok elkerülése vagy csökkentése érdekében milyen intézkedéseket kell megtenni. A rendelet hatálya kiterjed minden szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatott személyre, illetve a munkavégzés hatókörében tartózkodókra, akiket veszélyes anyag és veszélyes készítmény hatása érhet, kivéve néhány speciális körülményt. Az Európai Parlament és Tanács 2006. december 18-án kihirdette a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló 1907/2006/EK rendeletét (REACH), amely egyúttal intézkedik az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a kapcsolódó tanácsi rendelet, bizottsági rendelet, bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről. A REACH-rendelet célja az emberi egészség és környezet védelmének, valamint az önmagukban, a készítményekben és az árucikkekben levő anyagok szabad mozgásának biztosítása. A REACH az EU új jogszabálya, amely a vegyi anyagokról és biztonságos felhasználásukról szól, ezek regisztrálásával, értékelésével, engedélyezésével és korlátozásával foglalkozik. A REACH számos uniós vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályt felvált, illetve több más környezetvédelmi és biztonsági jogszabályt kiegészít, ami nem helyettesíti az ágazati jogszabályokat. A vegyi anyagok forgalmazására és felhasználására vonatkozó korlátozások megmaradnak és átkerülnek a REACH-be. A REACH-rendeletet az EU valamennyi tagállamában, így Magyarországon is alkalmazni kell. Részletesebb információt sorozatunk Kémiai biztonság című kötetéből tudhat meg. A munkahelyen előforduló rákkeltő anyagokkal kapcsolatos előírásokat külön jogszabály tartalmazza. A kémiai biztonság betartásához néhány fogalom tisztázása elengedhetetlen:

Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés a kereskedelemben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 874 3

A könyv útmutatást nyújt a kereskedelmi tevékenység megkezdéséhez, biztonságos folytatásához és szankciómentes működéséhez. Ismerteti a munkavédelem és munkaügy szempontjából nélkülözhetetlen jogszabályokat, dokumentációkat, bizonylatokat, előírásokat, amelyek ismerete és megléte biztosítja, hogy a kereskedelemben tevékenykedő foglalkoztatók nyugodtan várhassák a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzést, és így elkerülhessék az esetleges szankciókat, bírságokat.

A kötet gyakorlati példákon, az életben előforduló eseteken, a munkáltatók és a munkavállalók által feltett kérdéseken és az azokra adott szakértői válaszokon keresztül ad tanácsot az esetlegesen felmerülő problémákra, igyekszik érthetőbbé tenni a munkavédelmi előírásokat, továbbá segít eligazodni a foglalkoztatással kapcsolatos munkaügyi jogszabályok útvesztőjében, különös tekintettel a munkaügyi ellenőrzésekre, amelyek mindig váratlanul érik a foglalkoztatókat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csatari-krizsan-munkavedelmi-es-munkaugyi-ellenorzes-a-kereskedelemben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave