Fézer Tamás (szerk.)

A kártérítési jog magyarázata


1. Cím: A veszélyes üzemi felelősség

A XIX. századi második felében lezajlódó technikai fejlődés (robbanó motorok, gőzgép, villamos energia felhasználásának elterjedése stb.) a baleseti kockázatok, illetve a károsító körülmények miatti károk mértékének növekedését eredményezte. Ennek következtében az általános felelősségi alakzatnál szigorúbb, olyan felelősségi szabályok szükségessége merült fel, amely alapján az addigi vétkes magatartások mellett megjelenő fokozott veszéllyel járó tevékenységekkel okozati összefüggésben álló károk elleni védekezés lehetőségét is megteremtette, figyelemmel arra, hogy a szigorúbb felelősség a biztonság növelésére, a kár okok megelőzésére ösztönöz.

A kártérítési jog magyarázata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 824 8

E tankönyv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának alapképzésében oktatott, Anyagismeret című tantárgyak ismeretanyagát tartalmazza. A tankönyv az anyagtudomány néhány alapvető fejezetét, egyes technológiai ismereteket továbbá a mérnöki gyakorlat számára fontos anyagismereti kérdéseket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fezer-a-karteritesi-jog-magyarazata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave