Somogyi Gábor (szerk.)

Munkabaleseti jegyzőkönyv 2011

Amit a kitöltésről tudni kell


Munkabaleseti jegyzőkönyv – kitöltési útmutató

A munkabaleset kivizsgálása során a munkáltatónak figyelemmel kell lennie a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 57. §-a (3) bekezdésének h) pontjában foglalt előírásra, amely szerint a munkáltató által kijelölt (vagy foglalkoztatott, megbízott) személy feladata a munkabalesetek kivizsgálása, valamint az Mvt. 65. §-ának (2) bekezdésében foglalt azon előírásra, amely munkabiztonsági szaktevékenységnek minősíti a súlyos munkabaleset, valamint az olyan – munkaeszköz, illetve technológia által okozott – munkabaleset kivizsgálását, amely kettőnél több személy egyszerre (egy időben), azonos helyen történő sérülését vagy más egészségkárosodását okozta. A kivizsgálás egyik tartalmi eleme a jegyzőkönyv szakszerű kitöltése, amely jogszabályban előírt szakképzettséggel rendelkező szakember bevonásával történhet.

Munkabaleseti jegyzőkönyv 2011

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2011

ISBN: 978 963 295 873 6

A könyvben megtalálja azokat a listákat, melyek a jelenleg hatályos nyomtatvány kitöltéséhez is nélkülözhetetlenek. Ezek a következők: A területi számjelrendszerben alkalmazott nómenklatúrák Statisztikai egységek gazdálkodási forma szerinti osztályozása (egységes szerkezetben) TEÁOR 2008 a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről FEOR-08 négyszámjegyes rendszer jegyzéke A baleset földrajzi helyének meghatározásához szükséges kistérségi kódszámok Európai országok NUTS kód besorolása A konkrét fizikai tevékenység, a különleges esemény, a sérülést okozó érintkezés (anyagi) tárgyi tényezője.

Hivatkozás: https://mersz.hu/somogyi-munkabaleseti-jegyzokonyv-2011//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave