Bodnár Zsolt, Várhomoki-Molnár Márta

Építési közbeszerzés


A versenypárbeszéd

A versenypárbeszéd egy olyan új eljárási fajta, amelyet a jelenleg hatályos klasszikus irányelv vezetett be legfőképpen annak érdekében, hogy komplex beruházásokhoz megfelelő eljárási formát nyújtson az ajánlatkérőknek. Hazánkban sajnos egyelőre nem terjedt el az eljárási fajta alkalmazása, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a közbeszerzési piac szereplőinek nincs gyakorlata az eljárás alkalmazásában, sem a hazai jogorvoslati szervek, sem az Európai Bíróság gyakorlatában nem található még versenypárbeszéddel kapcsolatos gyakorlat, és az eljárási fajtával összefüggésben felvetődő kérdések miatt az ajánlatkérők inkább az általuk már ismert tárgyalásos eljárást választják. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy jogilag kockázatos lehet versenypárbeszéd helyett a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás választása arra a kérdésre figyelemmel, hogy utóbbi eljárási fajta alkalmazási feltételei valóban fennállnak-e, a tárgyalásos eljárás esetei között ugyanis nem található olyan, amely pl. a műszaki leírás optimális meghatározása érdekében tenné lehetővé az eljárástípus választását.

Építési közbeszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2011

ISBN: 978 963 295 848 4

Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akik - ajánlatkérőként készülnek egy építési beruházás megvalósítására, - ajánlattevőként szeretnének ismereteket szerezni az építési tárgyú közbeszerzésekről, - alvállalkozóként kapcsolódnának a közbeszerzés keretében megrendelt kivitelezési munkák teljesítésébe, - közbeszerzőként vagy az építőiparban dolgozó szakemberként szeretnének együtt áttekintést kapni az építési beruházások közbeszerzési és építési jogi oldaláról. A tervezéstől egészen a kész épület átadásáig mutatjuk be a közbeszerzés útján megvalósuló építési beruházások joganyagát, kitérve az ahhoz kapcsolódó hazai és esetenként európai bírósági joggyakorlatra is. A kiadványban az alábbi kérdésekre is választ találhatnak: - Mire szolgál a tervpályázati eljárás és melyek a szabályai? - Milyen közbeszerzési és építésügyi szakmai követelményekre kell felkészülni az ajánlatkérőnek? - Hogyan jelenik meg az építési beruházás, mint közbeszerzési tárgy? - Milyen sajátos követelménnyel kell szembe nézni a kivitelezés résztvevőinek, ha az építési beruházás közbeszerzési eljárás keretében valósul meg? - Melyek a közbeszerzési eljárási fajták főbb jellemzői és milyen kérdések merülnek fel a közbeszerzési eljárás lefolytatása során? - Melyek az építési beruházások speciális szabályai és hogyan viszonyul a közbeszerzési jog a szerződés teljesítésének létszakaszához, a kivitelezés során felmerülő pótmunkákhoz? - Milyen megújult kifizetési eljárásrend védi az ajánlattevő alvállalkozóját?

Hivatkozás: https://mersz.hu/bodnar-varhomoki-molnar-epitesi-kozbeszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave