Cserny Ákos

A miniszteri felelősség


A felelősség irányai

A kormány tagjainak politikai felelőssége a köztudatban szinte kizárólag parlamenti felelősségként – mely kifejezéssel általában a felelősség irányát jelöli a jogirodalom190 – jelenik meg, gyakorlati megvalósulását tekintve azonban jóval többet jelent ennél. A végrehajtó hatalom vezetőinek politikai felelőssége a hatalommegosztás elvéhez kapcsolódva abban az alkotmányos követelményben fejeződik ki, hogy a kormány tagja a hatalmát ne csupán a jogszabályoknak megfelelően gyakorolja, hanem a kormányzás irányának meghatározása az állam-, illetőleg kormányfő, a törvényhozó szerv, közvetve pedig az állampolgárok felfogása szerint, a hatalmon lévő párt vagy pártok akaratával összhangban történjen, tehát azok érdekeit valósítsa meg, akiktől a megbízatása ered. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a bemutatott felelősségi irányok közül – véleményünk szerint – nem mindegyik tekinthető a miniszteri felelősség körébe tartozónak.

A miniszteri felelősség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2011

ISBN: 978 963 295 868 2

A közhatalom alkotmányjogi felelősségének legjelentősebb eleme a miniszteri felelősség alkotmányos intézménye. A történelemben először ugyanis e jogintézmény került a felelős közhatalom megteremtését szolgáló közjogi gondolkodás előterébe. Alkotmányjogi szempontból – főleg a parlamentáris rendszerekben – azóta is ez a közhatalom felelősségének meghatározó jellegű intézménye, annál is inkább, mert az alkotmányfejlődés során mindenütt inspirálóan hatott és hat ma is a közhatalom felelősségi rendszerének – az alkotmányos állam követelményének megfelelő – mind átfogóbb kiépítésére. A könyv ezt tartja szem előtt, amikor elsődleges figyelmet szentel a miniszteri felelősség összetevőinek, kialakulásának, fejlődésének, érvényesítési eszközeinek, módjainak feltérképezésére. Mindezek mellett nem mulasztja el azoknak a szélesebb körű garanciákat biztosító felelősségi formák kiépítésének felvillantását sem, amelyek napjainkra már az alkotmányos állam felelősségi rendszerének szerves részét alkotják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cserny-a-miniszteri-felelosseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave