Cserny Ákos

A miniszteri felelősség


A felelősség politikai jellege a szocialista időszakban

A szocialista államhatalom egységének államszervezési alapelve meghatározó jelentőséggel bírt a kormányzati szervek – így a kormány és a legfelsőbb népképviseleti szervek, illetőleg az ún. kollektív államfői testületek – egymás közötti kapcsolatát, felelősségét illetően. E viszony legfontosabb jellemzője a kormány (formális) alárendeltsége, legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szervtől való függősége volt. Ez többek között abban a működési mechanizmusban fejeződött ki, hogy a kormány a legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szerv általános irányítása mellett végezte tevékenységét, így tulajdonképpen annak végrehajtó-rendelkező szerveként funkcionált (az alkotmányok szerint legalábbis).261 Ennek az alkotmányos szabályozásban megvalósult leképezését pedig az jelentette, hogy a legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szervek választották a végrehajtó hatalom legfelsőbb szervét és hívhatták vissza a kormányt, vagy annak tagjait, ha működésük „nem volt megfelelő”. A függőségi viszony ugyanakkor (elvileg) meghatározott felelősséget is feltételezett, amely a kormány testületi működéséből adódóan elsősorban kollektív jellegű volt, azonban a tagok egyéni felelősséggel is tartoztak a legfelsőbb hatalmi szervnek (ténylegesen a pártnak).

A miniszteri felelősség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2011

ISBN: 978 963 295 868 2

A közhatalom alkotmányjogi felelősségének legjelentősebb eleme a miniszteri felelősség alkotmányos intézménye. A történelemben először ugyanis e jogintézmény került a felelős közhatalom megteremtését szolgáló közjogi gondolkodás előterébe. Alkotmányjogi szempontból – főleg a parlamentáris rendszerekben – azóta is ez a közhatalom felelősségének meghatározó jellegű intézménye, annál is inkább, mert az alkotmányfejlődés során mindenütt inspirálóan hatott és hat ma is a közhatalom felelősségi rendszerének – az alkotmányos állam követelményének megfelelő – mind átfogóbb kiépítésére. A könyv ezt tartja szem előtt, amikor elsődleges figyelmet szentel a miniszteri felelősség összetevőinek, kialakulásának, fejlődésének, érvényesítési eszközeinek, módjainak feltérképezésére. Mindezek mellett nem mulasztja el azoknak a szélesebb körű garanciákat biztosító felelősségi formák kiépítésének felvillantását sem, amelyek napjainkra már az alkotmányos állam felelősségi rendszerének szerves részét alkotják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cserny-a-miniszteri-felelosseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave