Dósa Ágnes, Hanti Péter

Egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások

Rokkantság, rehabilitáció közérthetően


Az iskoláztatási támogatás visszatérítése-megtérítése

Ha az iskoláztatási támogatást jogosulatlanul vették fel, mindenképpen köteles az illető azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30 napon belül határozattal kötelezték. Ezt követően már csak akkor lehet visszakövetelni, ha az ellátás felvétele felróható volt, de ekkor is csak 3 éven belül. Az ellátás felvétele akkor róható fel, ha az iskoláztatási támogatásban részesülő tudta, hogy az ellátás őt nem illeti meg, de ennek ellenére felvette; illetve az ellátásban részesülő a saját gondatlanságából fakadóan nem tudta, hogy az ellátás őt nem illeti meg, de a körülményekből az következik, hogy ezt tudnia kellett volna (rosszhiszeműség). A kincstár ez irányú követelését tehát a jogalap nélkül felvett ellátás utolsó kifizetésétől számított 3 éven belül érvényesítheti.

Egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 295 847 7

Az egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások jelentősen megváltoztak a 2012-es év elején. A könyv alapvető célja a megváltozott szabályozások áttekintése, értelmezése, magyarázata, az összefüggések bemutatása.Részletesen elemzi a 2012. január 1-jén hatályba lépett új rendelkezéseket, valamint az azt követően életbe lépett további változásokat is. Elemzi a megváltozott munkaképességre és rehabilitációs járadékra vonatkozó szabályokat, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján járó pénzbeli ellátásokat, a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeit, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatását, a baleseti táppénz, baleseti rokkantsági nyugdíj rendszerét.A könyv öt fejezetre tagolódik:Általános alapelvekEgészségkárosodáshoz kapcsolódó társadalombiztosítási ellátásokEgészségkárosodáshoz kapcsolódó szociális járadékok, járadék jellegű ellátásokFogyatékossághoz, súlyos vagy tartós betegséghez kapcsolódó egyéb ellátások, támogatások, kedvezményekKözlekedési kedvezmények, támogatásokFelhívja a figyelmet az egyes ellátási formák közötti összefüggésekre, az anyagi jogi szabályokon kívül az eljárásjogi szabályokat is ismerteti, rengeteg példával, számos táblázattal és folyamatábrával teszi könnyebben érthetővé az egyébként igen összetett, nehezen áttekinthető joganyagot. Ajánljuk kiadványunkat azoknak az orvosoknak, akiknek a jogszabályok alapján feladatuk az egészségkárosodás megállapítása és igazolásaa szakigazgatás és az önkormányzatok rendszerében dolgozó jogászoknaka szociális igazgatásban dolgozó ügyintézőknek, akik az ellátásokkal kapcsolatos ügyintézésben közreműködneka szakirányú képzésben résztvevő hallgatóknakés természetesen azoknak a témakör iránt érdeklődő betegeknek, akik maguk is érintettek, és megpróbálnak eligazodni a szabályozás útvesztőjében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dosa-hanti-egeszsegkarosodashoz-kapcsolodo-eljarasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave