Szlávik János

Fenntartható gazdálkodás


A természeti tőke teljes gazdasági értéke

Amint azt az előbbiekben kiemeltem, a gazdaság szereplőit döntéseikben a „lehetőség vagy haszonáldozat-költség” motiválja. Amikor egy gazdasági döntést hoznak, azt bizonyos haszonszerzés, profitnövelés reményében teszik. Azt vizsgálják, hogy döntésük során hogyan viszonyul egymáshoz a feláldozott (beruházások esetén befektetett) haszon és a nyert haszon. Döntésüket azon a ponton hozzák meg, ahol a feláldozott haszon és a nyert haszon találkozik. Három okot soroltam fel annak bizonyítására, hogy gazdasági mérlegelésük során a piac torzítja a valóságot és lehetséges, hogy egyéni döntésük eredményeként ugyan haszonnövekményhez, profithoz jutnak, de közben a társadalomnak okozott pluszköltségek, károk nagyobbak a nyert haszonnál, ily módon ellentétben A. Smith állításával, a piaci folyamatok eredménye nem a közjó lesz, hanem sokkal inkább a közrossz. Kerekes Sándor egy cikkében a környezetértékeléssel kapcsolatban a következőket írja: „A társadalmi elvárások erősségeinek monetáris formában történő kifejezése lehetővé teszi számunkra, hogy a természetet, mint tőkét értékeljük, és ezzel kifejezésre juttassuk a természetvédelem jelentőségét. A természet pénzbeni értékelése azért is fontos, mert ha elég nagy értékről van szó, az a politikusok és más döntéshozók számára, akik tonnákhoz és forint milliárdokhoz szoktak, érzékelhetővé és világossá teszi a probléma jelentőségét. Harmadszor a pénzbeni értékelés azért is kívánatos, mert ezáltal lehetővé válik a más alternatívákkal való összehasonlítás.” (Kerekes 2009. 105. o.)

Fenntartható gazdálkodás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2013

ISBN: 978 963 295 820 0

A könyv a fenntartható fejlődés elméleti kérdéseit és gyakorlati megvalósíthatósági rendszerét vizsgálja egy közgazdász nézőpontjából. Arra a kérdésre keres választ, hogy több mint egy negyedszázaddal a fenntartható fejlődés elvének megjelenése után ez a szép és humánus elv vajon egy egyre inkább feledhető teória vagy a gazdasági gyakorlatban is megvalósítható és tartósan megvalósuló rendszer lesz-e.

A könyv mind a hét fejezete erre a kérdésre keresi a választ. Elemzi a fenntartható fejlődést, mint a természet, társadalom, gazdaság komplex rendszerét. Az átmenet a fenntarthatósághoz fejezeten belül a könyv egyik legérdekesebb és legértékesebb részét a fenntartható gazdálkodás hat lépésben történő elemzése adja. A megalapozott döntésekben ismernünk kell a környezet gazdasági értékelési módjait és a fenntarthatósági indikátorokat, továbbá a társadalmi költségeket. Noha a fenntarthatóság hosszú távú és globális kérdés, a térségi összefüggések megértése nélkül megvalósíthatatlan. Ezért írja le a könyv egy fejezet erejéig a térségi feladatokat.

A könyv három olyan a fenntartható gazdálkodást segítő gyakorlati program leírásával és elemzésével zárul, amelyek elkészítésében a szerző is tevőlegesen részt vett.

A könyvet a téma kutatóinak, a felsőfokú oktatásban résztvevőknek, az államigazgatás és az önkormányzatok, valamint az üzleti szféra képviselőinek ajánljuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szlavik-fenntarthato-gazdalkodas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave