Boros Anita, Juhász Péter, Lantos Ottó, Tátrai Tünde

A közbeszerzés alapjai

3.kiadás


Meghívásos és tárgyalásos eljárás

Az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők megállapodásban rögzíthetik, feltéve, hogy valamennyi jelentkezőnek azonos időtartam áll rendelkezésére ajánlata összeállítására és benyújtására. Amennyiben ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők nem tudnak megállapodni az ajánlattételi határidőben, az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő állapítja meg azzal, hogy az nem lehet az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított huszonnégy napnál rövidebb. Az ajánlattételi határidő sürgősség esetén tíz napra rövidíthető, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívást telefax útján vagy elektronikus úton küldi meg az ajánlatkérő. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő huszonnégy napos időtartamát legfeljebb öt nappal lerövidítheti, feltéve, hogy a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton, külön jogszabályban meghatározott módon az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától, és a felhívásban megadja a hozzáférés adatait, de az ajánlattételi határidő nem lehet 10 napnál rövidebb. A megállapodásban azonban az ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők ennél rövidebb ajánlattételi határidőt is megállapíthatnak.

A közbeszerzés alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2013

ISBN: 978 963 295 888 0

A közbeszerzési eljárások szakszerű lebonyolításához közbeszerzési, általános jogi, és pénzügyi ismeretek szükségesek. A közbeszerzés rendszerének általános megértése, a kapcsolódó jogszabályok egységes, logikus magyarázatba foglalása, más megközelítésbe helyezi a közbeszerzési tevékenységet. A sokszínű látásmód könnyebben teszi érthetővé a kapacitást biztosító szervezet, vagy akár az aránytalanul alacsony ár fogalmát ajánlatkérők, ajánlattevők, tanácsadók számára egyaránt. A hazai közbeszerzési szabályozás és gyakorlat megismerése, a kapcsolódó kérdések, úgy, mint pénzügyi, gazdasági alkalmassági kritériumok vagy közigazgatási jogi problémák megoldása, szükséges a közbeszerzési piacon való megfelelő tájékozódáshoz. A könyv szól a közbeszerzés iránt érdeklődőknek, továbbá segítséget nyújt a közbeszerzés témában vizsgára készülők vagy általános közbeszerzés-oktatások résztvevők számára is. A rendszerszemléletű megközelítés a kezdőknek biztosít közvetlen segítséget, míg a bonyolultabb összefüggések rövid összefoglaló magyarázata hasznos lehet haladó szakértőknek is. A gyakorlati példák és a közbeszerzési piacot foglalkoztató olyan kérdések, mint például az elektronikus közbeszerzés, fenntartható közbeszerzés, színesítik a jogszabályok strukturált magyarázatát. Az egyetemi oktatók által írt könyv a hazai közbeszerzési piacon hiánypótló jellegű, megújított változata a fontosabb kapcsolódó témaköröket fedi le, és az olvasók által is könnyen feldolgozható, áttekinthető módon foglalja össze a közbeszerzési ismeretek alapjait, és nyújt segítséget a folyamatosan változó szabályrendszerben való eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-lantos-juhasz-tatrai-a-kozbeszerzes-alapjai-3-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave