Andor Ágnes, Lakatos László Péter

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek


Fogalom, felelősség

A közkereseti társaság olyan társasági forma, amelyet a tagok ennek létrehozására irányuló társasági szerződéssel létesítenek abból a célból, hogy – a tagok korlátlan mögöttes felelőssége mellett – közös gazdasági tevékenységet végezzenek. A társasági szerződésben vállalják, hogy meghatározott vagyoni hozzájárulást teljesítenek. Közkereseti társaságot legalább két személy alapíthat, egyszemélyes formában a kkt. nem működhet.64 A közkereseti társaság jogi személy, ami azt is jelenti, hogy a társaság a tagok személyétől egyértelműen elválik. A kkt. tagjává az válik, aki a társasági szerződést megköti. A tagok későbbi változásához az kell, hogy a társaság többi tagja ebbe beleegyezzen és a társasági szerződést ennek megfelelően módosítsa. Garanciális jellegűnek is nevezhető szabály, hogy automatikusan senki nem válhat a kkt. tagjává.

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2014

ISBN: 978 963 295 850 7

Hosszas előkészítő munkát követően 2014. március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, azaz a 2013. évi V. törvény. Az új Ptk. a magánjogi jogviszonyok alapvető törvénye, és átfogó kódexként szabályozza a természetes és jogi személyek személyi és vagyoni jogviszonyait. Az új Polgári Törvénykönyv jelentős változásokat hoz a gazdálkodók életében,amelyekre célszerű időben és megfelelően felkészülni. A Kiskönyv az új Ptk.-ról gazdasági szakembereknek című kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. A gazdálkodóknak egy rövidebb átmeneti, átállási időszakot követően az új Ptk. szerint kell működniük, illetve a 2014. március 15-e után kötött szerződésekre is az új polgári jogi szabályozást kell alkalmazni. Ajánljuk a kiadványt mindazon cégvezetőknek, könyvelőknek, könyvvizsgálóknak és más gazdasági szakembereknek, akik könnyen érthető módon és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új Ptk. társasági jogi és szerződési jogi szabályairól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-lakatos-kiskonyv-az-uj-polgari-torvenykonyvrol-gazdasagi-szakembereknek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave