Andor Ágnes, Lakatos László Péter

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek


Meghatalmazás

Az ügyleti képviselet alapja a meghatalmazás. A meghatalmazás képviseleti jogot létesítő egyoldalú jognyilatkozat. Egyoldalú nyilatkozat, tehát annak érvényességéhez nem szükséges a meghatalmazott személy elfogadása (aláírása). Ez egyben azt is jelenti, hogy a meghatalmazás csupán feljogosít a jognyilatkozat megtételére, de nem kötelez. Amennyiben a felek kétoldalú megállapodást szeretnének, amely alapján a képviselő személy köteles eljárni, akkor megbízási szerződést kötnek egymással. A meghatalmazás címzett jognyilatkozat, ez azt jelenti, hogy a hatályosulásához az szükséges, hogy a címzett személy tudomást szerezzen róla. Címzett lehet a képviselő (meghatalmazott), az érdekelt hatóság, bíróság vagy az a személy, akihez a meghatalmazás alapján a képviselő jognyilatkozatot jogosult tenni. A meghatalmazáshoz olyan alakszerűségek szükségesek, amilyeneket jogszabály a meghatalmazás alapján megtehető jognyilatkozatra előír (azaz, ha egy szerződés jogszabály alapján csak írásban köthető meg, akkor a meghatalmazást is írásba kell foglalni). Ha nincsen jogszabályi előírás a jognyilatkozat alakiságára vonatkozóan, akkor a meghatalmazás bármely formában megtehető. A meghatalmazás szólhat meghatározott időtartamra vagy egy konkrét ügy ellátására, ilyenkor az időtartam elteltével vagy az ügy elvégzésével a meghatalmazás automatikusan hatályát veszti. Egyébként a meghatalmazás visszavonásig érvényes.

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2014

ISBN: 978 963 295 850 7

Hosszas előkészítő munkát követően 2014. március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, azaz a 2013. évi V. törvény. Az új Ptk. a magánjogi jogviszonyok alapvető törvénye, és átfogó kódexként szabályozza a természetes és jogi személyek személyi és vagyoni jogviszonyait. Az új Polgári Törvénykönyv jelentős változásokat hoz a gazdálkodók életében,amelyekre célszerű időben és megfelelően felkészülni. A Kiskönyv az új Ptk.-ról gazdasági szakembereknek című kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. A gazdálkodóknak egy rövidebb átmeneti, átállási időszakot követően az új Ptk. szerint kell működniük, illetve a 2014. március 15-e után kötött szerződésekre is az új polgári jogi szabályozást kell alkalmazni. Ajánljuk a kiadványt mindazon cégvezetőknek, könyvelőknek, könyvvizsgálóknak és más gazdasági szakembereknek, akik könnyen érthető módon és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új Ptk. társasági jogi és szerződési jogi szabályairól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-lakatos-kiskonyv-az-uj-polgari-torvenykonyvrol-gazdasagi-szakembereknek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave