Balázs Péter

Az Európai Unió külpolitikája


Az integráció meghatározásának problémája

Az európai integrációt végigkísérte a jelenség definiálásának problémája. Az integ ráció lényegének meghatározására számtalan kísérlet történt, se szeri, se száma a definícióknak. Általában – de az Európai Unió nemzetközi szerepének vizsgálata során különösen – visszatérő probléma az államokhoz való hasonlítás kényszerképzete. Ez az összevetés általában nehezen kerülhető el az integráció elemzése során. Tapasztalható, hogy egyesek az Uniót valamiféle kialakulatlan, csonka, fejlődésben lévő, reménybeli stb. államnak nézik. Dinamikus modellek alkalmazásánál is nagy a kísértés, hogy az európai integrációt a nemzetközi szervezet és a föderális állam közötti fejlődési vonalon helyezzék el, valahol félúton a kormányközi együttműködés és a nemzetekfölöttiség között. Fél évszázad integrációs tapasztalata alapján az is kiderült, hogy az Európai Unió nem egy általánosan elterjedőben lévő világjelenség, a globalizációra válaszoló nemzetközi összefogás mintadarabja, illetve legtökéletesebb modellje, hanem egy sajátosan európai, a kontinens kultúrájához kötött, regionális kísérlet. Az Európai Unió célja a kormányzati teendők megosztása az állami és az államok feletti szintek között, feltételezve a kettő szoros és harmonikus együttműködését. Az Unió európai szülőföldjén ma már az is tudható, hogy nem egy gyorsan, szinte önmagától kifejlődő új struktúrával állunk szemben, amely a tökéletlenségből a szemünk láttára emelkedik a beteljesülés felé, hogy megvalósulásának maximumát elérve kitöltse a kontinens egészét, hanem a közös kormányzás kísérlete újabb és újabb megpróbáltatásokkal szembesül, és ezekkel megküzdve javítgatja saját módszereit. Feltehetőleg azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik az európai integrációt az adott korszak és nemzetközi kontextus sajátos, sui generis jelenségeként értelmezik, és további fejlődését is a mindenkori konkrét körülményekből következő politikai alkufolyamatból próbálják levezetni.12

Az Európai Unió külpolitikája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 819 4

Megújult tartalommal kerül az olvasó kezébe az Európai Unió külpolitikájáról szóló könyv. A korábbi kiadás óta merőben megváltoztak a körülmények. Magyarország 2004-ben az EU tagja lett, 2009-ben pedig életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek új szabályai és intézményei a korábbinál jobb feltételeket teremtettek az EU-ban a külpolitika közös gyakorlása számára.

Mindeközben alapvetően átalakult Európa külső környezete. A poszt-szovjet térségben az orosz külpolitika expanzív fordulatot vett. Az „arab tavasz” hatalmas változások kezdetét jelzi Európa szomszédságában. A korábban félreeső Törökország új geopolitikai kontextus kellős közepén találta magát. Ukrajna, Szíria, vagy Líbia megoldatlan problémái az európai jóléti övezetre nézve is súlyosbodó következményekkel járnak.

A világpolitika és benne az EU külpolitikai történései a média segítségével naprakészen követhetők, ám az események halmazában nem könnyű eligazodni.

Ez a könyv rendszerszerű megközelítéssel és a történelmi előzmények megvilágításával kíván segítséget nyújtani az újabb fejlemények megértéséhez.

Az első és második rész az Európai Uniót a nemzetközi rendszer részeként helyezi el a világban, bemutatva a tagállamok külpolitikai együttműködésének lépcsőfokait és az uniós szintű külkapcsolatok átalakuló szerkezetét.

A harmadik és a negyedik rész az EU külpolitikáját partnerek szerinti bontásban részletezi.

Ez a könyv épít a szerző diplomáciai, kormányzati és európai pozíciókban szerzett személyes tapasztalataira, de nagyrészt annak az egyetemi tananyagnak a magyar nyelvű lenyomata, amelyet egy évtizede oktat a Közép-európai Egyetemen. A soknemzetiségű hallgatók okos kérdései, az egyetemen végzett kutatások és a CEU Európai Szomszédságpolitikai Központjának (CENS) konferenciái is gazdagították a mondanivalót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balazs-az-europai-unio-kulpolitikaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave