Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban


Felelősség a szándékosan okozott károkért

A Ptk. 6:143. § (3) bekezdése teljes kártérítést irányoz elő abban az esetben, ha a szerződés megszegése a szerződésszegő fél szándékos magatartása folytán valósul meg. Ilyen esetben tehát a következménykárok esetében sem jön figyelembe az előreláthatósági korlát. Minden kárelem, ami a szerződésszegő magatartással kapcsolatban – okozati összefüggésben – előállt, megtérítendő, ha a szerződésszegő fél a Ptk. 6:142. § fentebb említett szabályai alkalmazásával (vagy ha a kimentésre a jogszabály különös rendelkezést fogalmaz meg, akkor annak eleget téve) magát a felelősség alól kimenteni nem tudja. Ennek oka egészen egyértelmű és különösebb magyarázatra sem szorul: a polgári jog teljes kártérítési főszabályának kell érvényesülnie a kontraktuális viszonyok közepette, amikor az egyik fél a szerződésben vállalt kötelezettségét szándékosan, tudatosan megszegi. Ennek közelebbi okát keresni nem szükséges, elegendő a szándékosság kimutatása. Ezt a körülményt a jogosultnak kell bizonyítania, e bizonyítás sikertelensége esetén a Ptk. 6:143. § (3) bekezdésének szabálya nem alkalmazható, de a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére a törvényi szabályok továbbra is megállnak.250 Figyelemmel azonban arra, hogy a szándékos szerződésszegés megállapítása esetén a károsult fél komoly bizonyítási tehertől mentesül – lásd 6:143. § (2) bekezdése – a közeljövőben várhatóan meg fognak szaporodni azok a jogosulti hivatkozások, melyek a szerződésszegés szándékosságára fognak utalni. A bíróságoknak mind a szándékosság fogalma, mind pedig a hivatkozás keretei tekintetében hamarosan állást kell foglalniuk.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 828 6

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota. A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

A mű gerincét a Polgári Törvénykönyv szerződésszegésre vonatkozó, közös szabályai adják (Hatodik Könyv Második rész X. Cím). A szerző az itt található intézményeket a kódex szabályozási rendszerét jobbára megtartva, ám nem kommentárszerűen tárgyalja: a könyv mondandója így a megszokott törvényi rendszertől nem szakad el, ám lehetővé válik, hogy egyes – az törvényi szabályozás okán egymástól távol eső, de tartalmilag vagy jelentőségüknél fogva összekapcsolódó – intézményeket, jogi kérdéseket az író együttesen tárgyaljon.

A monográfia első része elméleti alapvetéssel indul, majd az egyes szerződésszegési szabályok – említett módszerrel történő – feldolgozása következik. A könyvnek nincs abban az értelemben vett különös része, hogy az egyes szerződéstípusok megszegésének következményei nem tagolódnak külön-külön fejezetekbe: ezzel szemben a közös szabályok tárgyalásakor a gyakorlati példák minden esetben a Ptk.-beli szerződéstípusokon keresztül kerülnek bemutatásra. A késedelem tárgyalásakor pl. külön hangsúlyt nyernek a pénztartozásra vagy a vállalkozásra vonatkozó szabályok (utóbbi a hibás teljesítés, szavatosság és a kötbér tárgyalása során is gyakran szóba kerül), de a kellékszavatosság szabályai értelemszerűen igénylik vonzzák az adásvételi és vállalkozási, különös sajátosságai folytán a bérleti szerződések „problémás kérdéseinek” szóba hozását is.

A könyvben a szerző közel kétszáz – elsősorban kúriai és ítélőtáblai – bírói döntést dolgozott fel, melyek között szép számmal akadnak folyóiratokban nem publikált, de kereshető, elérhető ítéletek is. A válogatás során a szerző az utóbbi évek felsőbírósági határozatait azzal a szemmel vizsgálta, hogy miként alkalmazhatóak ezek az irányadó döntések – teljes egészükben vagy indokolásukban – az új Polgári Törvénykönyv megváltozott jogi környezetében.

A könyv szerzője ügyvédi gyakorlattal is rendelkező, polgári jogot oktató egyetemi docens, aki elméletet és gyakorlatot igyekezett e színes témakörben összhangba hozni és ötvözni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/leszkoven-szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave