Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


A (végrehajtást kérő) árverési vevő visszatartott vételár-különbözet befizetési kötelezettségének időpontja

A Vht. 150. § (1) bekezdésének értelmében, ha az árverési vevőnek az adóssal szemben olyan követelése van, amelyre vonatkozóan a végrehajtást elrendelték, az árverési vevő – a kiköltözési kötelezettségének a 154/B. § szerint eleget tevő adóst megillető összeg kivételével – visszatarthatja az árverési vételárat, vagy azt a részét, amely a követelésének a kielégítéséhez szükséges. Amennyiben az árverési vevőnek az (1) bekezdésben említett követelését a vételár felosztásakor nem lehet kielégíteni, akkor az árverési vevő köteles a vételárat, illetőleg visszatartott részét, továbbá a Polgári Törvénykönyv szerint a szerződéses kapcsolatokban járó – az árverést követő 15. naptól esedékes – kamatot a végrehajtó felhívásától számított 15 napon belül befizetni a végrehajtói letéti számlára. „Az árverési vevő feltételesen és átmeneti időre visszatarthatja a vételárat, vagy annak a követelés kielégítéséhez szükséges részét”202 ha az adóssal szemben olyan követelése van, amelyre vonatkozóan a végrehajtást elrendelték. A Vht. 171. § (1) bekezdésének értelmében, ha a végrehajtás alá vont vagyonból befolyt összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt valamennyi követelést, a végrehajtó az intézkedésének, illetőleg a végrehajtás során történő értékesítésnek a jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül felosztási tervet készít, és azt megküldi a feleknek, egyúttal tájékoztatja őket a felosztási tervben foglaltakkal szemben benyújtható jogorvoslat lehetőségéről. A fentiekre tekintettel az árverési vevő befizetési kötelezettségét – főszabályként – az árveréstől (árverési jegyzőkönyv aláírásától) számított 15 napon belül, illetőleg a végrehajtó által a vételár megfizetésére adott határidőn belül kell teljesítenie. Ez alól kivételt képez az az eset, amikor az árverési vevő a Vht. 150. § (1) bekezdésben foglalt vételár-visszatartási jogával él. Abban az esetben ugyanis, ha az árverési vevő él a Vht. 150. § (1) bekezdésben foglalt (árverési vételár visszatartási) jogával, akkor a befizetési kötelezettségét nem a Vht. 149. § (1) bekezdésében foglalt időpontig – mint lex generalis –, hanem a Vht. 150. § (2) bekezdésben – mint lex specialis – foglalt időpontig kell teljesítenie. Tehát ilyen esetben az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedését követően elkészítendő felosztási terv szerint elkészített végrehajtói felhívás [Vht. 150. § (2)] alapján nyílik meg az árverési vételár-különbözet megfizetésének kötelezettsége. Az árverési vevő (akinek az adóssal szemben olyan követelése van, amelyre vonatkozóan a végrehajtást elrendelték, tehát végrehajtást kérő is egyben) a Vht. 150. § (1) bekezdésben foglalt esetben az árverési vételár visszatartásakor a különbözet megfizetésére nem az árverési jegyzőkönyv aláírását követő 15 napon belül, hanem a felosztási terv alapján készített végrehajtói felhívás alapján köteles [Vht. 150. § (2) bek.]. A vételár-különbözet megfizetésére történő végrehajtói felhívás kiadásakor az árverési jegyzőkönyv már jogerős, hiszen az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedése a felosztási terv elkészítésének előfeltétele. Az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedik az árverési vételár-különbözet megfizetése nélkül is, az a jogerőre emelkedését nem akadályozza. Majd a jogerőre emelkedett árverési jegyzőkönyvet követően készítendő felosztási terv alapján a végrehajtó felhívja az árverési vevőt a vételár-különbözet megfizetésére. Amennyiben az árverési vevő a Vht. 150. § (1) bekezdésben foglalt visszatartási jogával él, úgy az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedése után, a felosztási terv elkészítésekor derül ki az, hogy milyen mértékben tarthatja vissza az árverési vételárat, vagy azt a részét, amely a követelésének a kielégítéséhez szükséges. Arra tekintettel, hogy az árverési vevő esetleges befizetési kötelezettsége a felosztási terv elkészítésekor (az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedése után) derülhet ki, a felosztási terv elkészítését megelőzően kiadott Vht. 150. § (2) bekezdés szerinti vételár-különbözet megfizetésére történő felhívás idő előtti (vagyis lényegesen jogszabálysértő végrehajtói intézkedés), így erre irányuló végrehajtási kifogás esetén annak megsemmisítésének van helye. Vida István az alábbiak szerint foglalja össze a fenti helyzetet: „A végrehajtást kérőnek, mint ingatlanárverési vevőnek a vételár visszatartási joga nem minden esetben jelenti azt, hogy a végrehajtást kérő a vételár megfizetése alól mentesül. Ez véglegesen csak az ingatlan végrehajtási eljárás befejezésekor dől el, amikor a végrehajtó a befolyt összeg felosztása és kiutalása iránt intézkedik.”203

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave