Amennyiben a végrehajtást során befolyt összeg nem fedezi a behajtani kívánt valamennyi követelést, a kielégítési sorrend megállapítása a követelések jogcímét alapul véve történik. A Vht. miniszteri indokolása szerint a követelések kielégítési sorrendje szempontjából a különböző jogrendszerekben általában kétféle elvet tartanak szem előtt. Vannak jogrendszerek, amelyekben az időbeliség elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy akinek a javára előbb történt a foglalás, annak a követelését a behajtott összegből sorrendben előbb is elégítik ki. A másik szabályozási mód a követelések jogcímét tartja szem előtt. Ilyenkor tehát az a végrehajtást kérő, akinek a követelését annak jellegére (jogcímére) tekintettel a jogszabály a többinél fontosabbnak tartja, előbb kap kielégítést, tekintet nélkül arra, mikor kapcsolódott be a végrehajtási eljárásba. Ezek a fő kielégítési elvek teljesen következetesen egyik jogrendszerben sem érvényesülnek. Bármelyik fő elv szerinti szabályozási mód mellett kisebb-nagyobb kivételeket tesznek a másik fő elv javára. Szerepet kap továbbá az arányosítás elve is. A követeléseket főszabályként a jogcímük szerint megállapított sorrendben kell kielégíteni. Ezen sorrend megállapítása a végrehajtási eljárásban érvényesítendő követelések különböző fontosságát tükrözi. A jogcím szerinti kielégítés segíti pl. az anya és a gyermek védelmét, a tartásdíjaknak és a munkából eredő követeléseknek – mint a létfenntartáshoz szükséges juttatásoknak – a gyorsabb behajtását. Az ilyen szabályozási mód emellett a végrehajtási eljárás egésze szempontjából egyszerűsítéshez vezet, mert a végrehajtást kérők egy része számára feleslegessé teszi, hogy kielégítésük elsőbbsége érdekében biztosítási intézkedések végrehajtását kezdeményezzék. A végrehajtás során befolyt összegből a végrehajtási költség kielégítése után elégítik ki a végrehajtandó követelést. Ha több követelés van, és a befolyt összeg nem fedezi valamennyit, akkor a Vht. a követelések jogcíme szerint állapítja meg a kielégítési sorrendet. A Vht. tehát fenntartja – a modern jogrendszerekben általánosan érvényesülő – azt az elvet, amely szerint ilyenkor nem a követelés behajtása érdekében történt foglalások időpontja a döntő, hanem a követelések fontossága szerint indokolt a kielégítési sorrendet megállapítani. A Vht. azonban a korábbi szabályozáshoz képest szűkebb körre szorította az előnyösen kielégítendő, ún. privilegizált követelések körét. A Vht. több olyan követelésfajtát állapít meg, amelyet előnyösen kell kielégíteni [Vht. 165. § (1) bek. a)–e) pontok]. E követelések kielégítése után kell kielégíteni az összes többi követelést, tekintet nélkül a jogcímükre és arra, hogy a végrehajtást kérő, illetőleg az adós természetes személy vagy jogi személy-e. A Vht. szerint a sorrendben előbb álló követelés teljes kielégítése után lehet a sorrendben hátrább állót kielégíteni. A követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült költséget (perköltséget), továbbá a követelés egyéb járulékait (kamatot) a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni. A Vht. miniszteri indokolása (1994) külön kiemeli, hogy, ha az összeg az egész követelés kielégítésére nem elég, az 1959-es Ptk. 293. §-ának értelmében azt elsősorban a költségre, azután a kamatra, végül a főkövetelésre kell elszámolni. Ha a befolyt összeg nem fedezi az azonos sorrendben felsorolt valamennyi követelést, akkor ezeket a követeléseket arányosan kell kielégíteni.