Szamkó Józsefné, Sándorné Új Éva

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2017


Az önkormányzati vagyonkimutatás

A helyi önkormányzatnak az Mötv. 110. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az éves zárszámadáshoz a vagyonállapotról vagyonkimutatást kell készíteni. Ebben a vagyonkimutatásban a helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv tulajdonában álló nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközöket, a nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközöket és pénzeszközöket kell bemutatni. Az Áhsz. ide sorolja a helyi önkormányzatok és az általuk irányított költségvetési szerveket megillető vagyoni értékű jogokat is. A vagyonkimutatást az Áhsz. 5. számú mellékletében lévő mérleg A), B) és C) mérlegfőcsoportján belül legalább a római számmal jelzett eszközcsoportonkénti, ezen belül a tárgyi eszközök és a befektetett pénzügyi eszközök mérlegcsoportok esetén az arab számmal jelzett tételek szerinti tagolásban kell elkészíteni. Az így összeállított eszközcsoportokat meg kell bontani forgalomképtelen törzsvagyonra, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyonra, korlátozottan forgalomképes vagyonra és üzleti vagyonra. A vagyonkimutatásnak a mérlegben szereplő eszközökön kívül még tartalmaznia kell a „0”-ra leírt eszközöket, a használatban lévő kis értékű immateriális javakat, tárgyi eszközöket, készleteket, a 01. és 02. számlacsoportban nyilvántartott eszközöket, valamint az Nvtv. 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek állományát is. Az Nvtv. a kulturális javakat a következők szerint fogalmazza meg: „állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény (muzeális intézmény, levéltár, közgyűjteményként működő kép- és hangarchívum, valamint könyvtár) saját gyűjteményében nyilvántartott kulturális javak körébe tartozó dolog, kivéve, ha az állami vagy önkormányzati tulajdon jogszerű létrejötte kétséget kizáró módon nem bizonyítható és a dologra nézve más a tulajdonjogát bizonyítja vagy a kulturális javakra vonatkozó jogszabályban meghatározott eljárás keretében valószínűsíti.

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2017

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 859 0

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek - hasonlóan a korábbi évekhez - 2017-ben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2017. évi továbbképzésre készül a Nemzetgazdasági Minisztérium által előírt kötelező tematikára épülve, több témakörben részletesebb magyarázatokkal, gyakorlati esetek bemutatásával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamko-sandorne-segedlet-az-aht-konyvviteli-szolgaltatast-vegzok-tovabbkepzesehez-2017//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave