Szabó Ildikó

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása


Elsőfokú eljárás a feltételes adómegállapítás tekintetében

Az eljárási alapelvek, az eljárás alanyainak és – az ügy elbírálása szempontjából jelentős – joghatóságnak, hatáskörnek és illetékességnek az áttekintését követően az elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályozást vizsgálom abból a szempontból, hogy az általános közigazgatási hatósági eljárásba hogyan illeszkedik a feltételes adómegállapítás mint speciális adóigazgatási eljárás. A kutatás célkeresztjébe az eljárást alapvetően befolyásoló négy elemre térek ki:

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 835 4

A könyv széles körűen bemutatja a feltételes adómegállapításra vonatkozó eljárást, amely mind a gyakorlati, elméleti szakemberek, mind az egyetemi hallgatók számára hasznos ismereteket tartalmaz.

A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást az olvasó nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is megismerheti, átfogó képet kap a feltételes adómegállapításról. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére, valamint olyan szemlélet elsajátítására, amely alapján átalakul a feltételes adómegállapítási kérelemben szereplő kérdések megfogalmazásának módja, amely együttesen lehetővé teszi a gyorsabb, szakszerűbb eljárás lefolytatását. Mindezek alapján, aki előzetesen, érdemben ismerni kívánja egy konkrét ügylet adózását alapjaiban befolyásoló kérdések minősítését, és az adóellenőri mérlegelés lehetőségét ki akarja zárni, annak a könyv a gyakorlat próbáját kiállt eljárásra hívja fel a figyelmét.

A könyv szakmai értékét az elméleti szakemberek számára az határozza meg, hogy egy speciális közigazgatási (adóigazgatási) eljárást tudományos igénnyel mutat be. Ugyanakkor nem leíró jelleggel vázolja fel a feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozását, hanem összehasonlító jogi keretben éri el ezt a célt.

A könyv minden egyetemi hallgató figyelmét is felkelti, amennyiben érdeklődik a hazai beruházás és azok adózási eljárásai iránt. Így aki nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásban kíván részt vállalni, illetve adótanácsadói tevékenységet kíván folytatni, az a jelen kiadványban hasznos gyakorlatorientált eljárást ismerhet meg nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szempontok alapján is.

Az adóhatóságnál elhelyezkedni kívánó egyetemi hallgatók pedig egy olyan szemléletet és eljárást ismerhetnek meg belőle, amely hasznos szakmai tudást és valós versenyképességi előnyt nyújt. Könyvünk hiánypótló jelleggel a hazai gyakorlati és tudományos ismeretek bővítését szolgálja, és hozzájárul a hazai pénzügyi kultúra növeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/a-felteteles-adomegallapitas-hazai-es-nemzetkozi-szabalyozasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave