Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


A hiba ismeretének vélelme

A fenti példák között több olyan is előfordult, amikor a hiba tényleges ismerete hiányában is a jogosultnak a hiányosságot, hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett. Pl. régi építésű családi házas ingatlan használtságából eredő hibák, fogyatékosságok. Az 1/2004. (XII. 2.) PK vélemény 1. pontja kimondta, hogy az „ismernie kellett” fordulattal a jogalkotó azt vélelmezi, hogy a megtekintett állapotban történő vétel esetén a jogosult mindazoknak az ún. nyílt hibáknak az ismeretében kötötte meg a szerződést, amelyeket kellő körültekintéssel, megfelelő gondossággal felismerhetett. Ez azt is jelenti – folytatja a PK vélemény – hogy a szolgáltatásnak mindazok a hibái, amelyeket a jogosult az elvárható gondosságú eljárás esetén felismerhetett volna, hibás teljesítés hiányában nem alapoznak meg szavatossági igényt. A Ptk. 6:157. § (1) bekezdése a hibás teljesítés általános szabályai között szerepel, a fenti megállapítást nyomban azzal is kiegészíthetjük, hogy nem csak szavatossági, hanem egyéb hibás teljesítési – pl. kártérítési – igényt sem alapozhat meg.446 Ezt mondja ki a Ptk. indokolása is: a Ptk. 6:157. § (1) bekezdéséből világosan kiderül, hogy a hiba jogosult általi ismerete nem csak a kellékszavatossági jogot zárja ki, ahogy az 1959-es Ptk. mondta, hanem a kártérítési igényt is.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave