Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


Eltérés a jogosult által megjelölt kellékszavatossági jogtól

A szavatossági igény megválasztása – külön magyarázatra nem szoruló módon – alapvetően a jogosult joga, ebben a vonatkozásban a természetes, mondhatni értelemszerű korlátok mellett (jellemzően, amikor a kicserélés nem lehetséges) jogszabályi rendelkezések jelölik ki a lehetőségek határait. Utóbbit tekintve elsősorban a Ptk. szavatossági anyagi jogi rendelkezései, de az együttműködési kötelezettség szerződési jogi alapelve és a polgári jog általános elvei – jóhiszeműség és tisztesség követelménye, joggal való visszaélés tilalma – említhetők ebben a vonatkozásban. Ha azonban a jogosult olyan szavatossági joghoz ragaszkodik, melynek teljesítése lehetetlen, vagy súlyos érdeksérelmet okoz, esetleg más szavatossági igénnyel egybevetve aránytalan költséget okoz, végső esetben – teljesíthető és a felperes által a perben szabályosan előterjesztett kérelem hiányában – a kereset elutasítására kerülhetne sor, annak ellenére, hogy a hibás teljesítés ténye nem vitás (vö. 1952-es Pp. 215. §).511 Egy konkrét ügyben a felperes a hibás szolgáltatás cseréjéhez ragaszkodott, ennek a feltételei azonban nem álltak fenn, mert a hiba a szakértői véleményben foglaltak szerint csekély költséggel kijavítható lett volna, ráadásul a dolog (perbeli gépjármű) a javítás előtt is biztonságosan használható.512 Bizonyos esetekben a helyzet nyilvánvalóan egyértelmű – ha a választott igény teljesítése egyáltalán nem lehetséges – más esetben azonban legalábbis mérlegelésen fordul, ennek okán bizonytalanabb. Némi mozgásteret a hibás teljesítési jogvitákban az is eredményez, ha a bíróság tájékoztatva a feleket a bizonyításra szoruló tényekről, az eljárási szabályok megtartásával nyilatkozataik körültekintő előterjesztésére hívja fel őket. Erre szolgál a Pp. 237. § által szabályozott perbeli anyagi pervezetés intézménye. A polgári perben nemcsak az számít lényegesnek, hogy a felek a kérelmeiket egyáltalán előterjesszék, nyilatkozataikat megtegyék, hanem amellett is nyomós érvek hozhatók fel, hogy perbeli jogaikkal a felek helyesen és célszerűen éljenek.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave