Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


Az előreláthatóság

A második feltétel, melyet a kimentés érdekében a Ptk. a szerződésszegő féllel szemben támaszt, annak bizonyítása, hogy az ellenőrzési körén kívül felmerülő körülmény a szerződéskötés időpontjára vetítve ne legyen előre látható. Erre mondta Grosschmid, hogy ez a „ténybeli előreláthatottság egyik ága.” Mivel az előbb említett ellenőrzési körön kívül eső körülményhez az előreláthatóság hiánya konjunktív feltételként csatlakozik, az ellenőrzési körön kívül felmerülő teljesítési akadály sem eredményez sikeres kimentést, ha ezzel a körülménnyel a károkozónak számolnia kellett. Itt a mérce már kissé hasonlít az elvárható magatartás objektivizált alakzatához: az előreláthatóságot a szerződésszegő fél helyzetében lévő személyekre irányadó, elvárt magatartás szerint ítéljük meg.272

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave