Szamkó Józsefné, Sándorné Új Éva

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2018


A kötelezettségvállalások és a kötelezettségek fogalma

A kötelezettségvállalás fogalmát az Áht. értelmező rendelkezései határozzák meg. Ennek megfelelően kötelezettségvállalás a kiadási előirányzatok, és – ha jogszabály azt lehetővé tesz – a 49. § szerinti lebonyolító szerv számára az Ávr.-ben meghatározottak szerinti rendelkezésre bocsátott összeg terhére fizetési kötelezettség vállalásáról szóló – így különösen a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére, szerződés megkötésére, költségvetési támogatás biztosítására irányuló – szabályszerűen megtett jognyilatkozat. Az Ávr. még kötelezettségvállalásnak tekinti a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, részvételi, ajánlattételi felhívás – a Kbt. 53. § (5) és (6) bekezdése alapján megindított közbeszerzési eljárás, valamint a 104. §-a alapján megindított olyan közbeszerzési eljárás, amelyben a keret-megállapodás önmagában fizetési kötelezettséget nem keletkeztet kivételével –, a pályázati kiírás, továbbá minden olyan nyilatkozat, harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettség, amely feltételesen, valamely személy nyilatkozatától függő fizetési kötelezettséget tanúsít. Azokban az esetekben, ha a közbeszerzési eljárás, pályázat eredménytelen lett, a fizetési kötelezettséget keletkeztető nyilatkozat nem történt meg, a korábban lekötött előirányzat lekötését a kötelezettségvállalás meghiúsulásának szabályai szerint fel kell oldani.

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2018

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 860 6

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek - hasonlóan a korábbi évekhez - 2018-ban is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. A kiadványunk a 2018. évi továbbképzésre készül a Nemzetgazdasági Minisztérium által előírt kötelező tematikára épülve, több témakörben részletesebb magyarázatokkal, gyakorlati esetek bemutatásával kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamko-sandorne-segedlet-az-aht-konyvviteli-szolgaltatast-vegzok-tovabbkepzesehez-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave