795  A világtengerek használatát szabályozó tengerjog többezer éves. A tengerek a Föld felszínének 70%-át foglalják el, halászati jelentőségük világgazdasági szinten a mezőgazdasággal vethető össze. A tengeri szállítás a legősibb kereskedelmi formák egyike, így az ezzel kapcsolatos viták megoldásának szokásjogi szabályai már a történelem kezdetén kialakultak. Ennek klasszikus forrása a iustinianusi kódexekben fennmaradt lex Rhodia vagy később a Hanza Szövetség szokásjoga, emellett számos szokásjogi szabály érvényesül a tengerjogban napjainkban is. Az államok jelentős számú regionális és bilaterális egyezményt is kötöttek egymással, de közös szabályrendszert egészen a 20. század közepéig nem alkottak. Az ENSZ megalakulásával jöttek létre azok a szervezeti keretek, amelyek lehetőséget biztosítottak az álláspontok egyeztetésére és a közös jogalkotásra. A robbanásszerű műszaki fejlődés pedig lehetővé tette a kontinentális talapzat ásványkincs-vagyonának kiaknázását is. A szabályozás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a második világháború első számú győztes hatalmának elnöke, Harry S. Truman 1945-ben egyoldalúan bejelentette igényét az Egyesült Államok kontinentális talapzatain található erőforrásokra. Ezt követően Argentína, Chile, Peru és Ecuador 200 tengeri mérföld széles övezetre jelentették be igényüket, hogy maguk számára biztosítsák a Humboldt-áramlat gazdag halászati vizeit. Más országok is gyorsan követték példájukat. A kialakulóban levő konfliktust sikerült az ENSZ keretén belül békés útra terelni, így indultak meg az első multilaterális tárgyalások.