Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


B)  Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata

1149  Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata629 (1948) erősítette meg és értelmezte az Alapokmánynak az emberi jogok tiszteletben tartását kimondó alapnormáját. A nyilatkozat az alapnorma által védett jogok katalógusát tartalmazta, és egyben feltárta azok tartalmát is, továbbá alapjául szolgált a későbbi emberi jogi tárgyú ENSZ-kodifikációknak is. Eredetileg nemzetközi jogilag nem kötelező formában, az ENSZ közgyűlési határozataként fogadták el, mivel úgy vélték, hogy nemzetközi szerződés kidolgozása túl sokáig tartana. A nyilatkozat tartalma a többségi felfogás szerint, mint említettük, szokásjogi úton kötelezővé vált. Ennek bizonyítéka, hogy szövegét számos, elsősorban fejlődő állam építette be az alkotmányába. A szokásjogi jelleget az ENSZ 1968. évi teheráni emberi jogi konferenciája is megerősítette. Mindez azért fontos, mert vannak olyan államok, amelyek nem részesei a későbbi, a polgári és politikai vagy a gazdasági, szociális és kulturális jogokat garantáló és így természetesen kötelező emberi jogi egyezségokmányoknak.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave