Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


A)  Háborús bűncselekmények

1399  A történelmi fejlődés során minden kultúrkörben limitálták a háború során megengedhető cselekményeket. A tiltott cselekmények elkövetőivel szemben azonban az államok diszkrecionális jogkörébe tartozott a büntetőjogi szankciók alkalmazása. A Nemzetközi Jogi Intézet által elfogadott 1880. évi Oxford kézikönyv, amely a szárazföldi hadviselés általánosan elfogadott szabályait rögzítette, a hadijogi normák megsértésének büntetőjogi szankcióit az egyes államok büntetőjogi szabályozásától tette függővé. Az 1907. évi IV. számú hágai egyezmény pedig meg sem említette a háborús bűncselekmények elkövetői felelősségre vonásának lehetőségét, mindössze államfelelősségi szabályozást tartalmazott. A Nürnbergi Törvényszék joggyakorlata azonban egyértelművé tette, hogy a humanitárius jogi szabályok súlyos megsértése háborús bűncselekmény, és elkövetőjének egyéni büntetőjogi felelőssége a nemzetközi jogon alapul. Ennek az ellentmondásnak az a magyarázata, hogy a háborús bűncselekmények és a nemzetközi humanitárius jog szabályozási koncepciója különbözik egymástól. A humanitárius jog címzettje a fegyveres konfliktusban részt vevő valamelyik fél (állam vagy szervezett fegyveres csoport), a normaszegés jogkövetkezménye pedig a nemzetközi jog általános felelősségi szabályainak megfelelő. A háborús bűncselekmények jogának alanyai viszont az egyének, és velük szemben a jogsértés következményeként büntetőjogi szankció szabható ki.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave