Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


Az állam keletkezése és megszűnése

209  Az emberiség történelmét az államok keletkezése és megszűnése, valamint a határok megváltozása jellemezte. A Nemzetek Szövetségét 1919-ben 21 állam alapította, a tagállamok száma 1934-ben 58-ra növekedett, majd csökkenni kezdett (1454). 1945-ben az ENSZ alapító tagjainak a száma csupán 51 volt, mivel a második világháborúban vesztes államokat nem vették fel a szervezetbe. 2018 közepén a tagállamok száma – elsősorban a gyarmati rendszer felszámolásának következtében – már 193 volt. Napjainkban még néhány további bizonytalan státusú entitással (például Tajvannal, Palesztinával) együtt az államok száma eléri a 200-at. Tekintettel arra, hogy hosszú ideje minden emberi életre tartósan alkalmas szárazföldi terület állami uralom alatt áll, új állam csak úgy keletkezhet, illetve egy állam csak úgy növelheti a területét, ha egy másik állam megszűnik vagy területe csökken.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave