Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


A vegyes eljárási rendszer

A hagyományos inkvizitórius rendszerben a kínvallatás XVIII. század végi fokozatos eltörlésével számos változás következett be, de bomlása a francia forradalommal egy időben kezdődött. A francia forradalom eltörölte a királyság igazságszolgáltatási intézményeit, és bevezette az angol típusú esküdtszéki bíráskodást. Ez azonban – mint a téma kutatói kimutatták – a forradalom idején megnövekedett bűnözés miatt – amivel ez az intézmény nem tudott megbirkózni – katasztrofális helyzethez vezetett. Az esküdtszék ezen túl a politikai önkény ellensúlyának szerepét sem tudta betölteni, és több száz ártatlan személyt küldött guillotine alá. Ehhez társult az a tény, hogy a britekkel folytatott csaknem két évtizedes háború alatt ismét „felfedezték” az autokratikus igazságszolgáltatás „erényeit”. Ezek közé a „felfedezők” közé tartozott maga Napóleon is, aki 1808-ban új törvénykönyvet bocsátott ki. A Code d’instruction criminelle – az inkvizitórius eljárási rendszer elemeit felhasználva és korszerűsítve – egy új rendszert teremtett meg. Az eljárás két szakaszát a két eljárási rendszer elemeit felhasználva alakították ki. Az előzetes eljárás a kínvallatás lehetőségétől megfosztott inkvizitórius eljárás hagyományain, míg a tárgyalás az akkuzatórius, adverzális eljárás hagyományain épült fel. Az adverzális hagyományok beépítését jelenti, hogy az előzetes eljárás során összeállított aktát (dossier) az esküdtszéki tárgyaláson nem lehet felhasználni. Erre csak csekélyebb súlyú bűncselekményeket tárgyaló (három bíróból álló) helyi bíróságok előtt (Cour correctionelle) volt mód.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave