Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Rendelkezés a váddal (Be. 538–539. §)

A bírósági eljárás során érvényesülő vádhoz kötöttség – korábbiakban részletezett tartalma – alapján a bíróság arról dönthet, amit az ügyészség a vád tárgyává tett, azaz, amit a vádirati tényállás tartalmaz. A vád ura az elsőfokú bírósági eljárásban is az ügyészség, a vádat a már felvett bizonyítás eredményeként is módosíthatja, a bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig. Ugyanakkor a 8/2018. (VI. 27.) LÜ utasítás ezt a határidőt előbbre hozza, amennyiben azt írja elő, hogy az ügyész még a vádbeszéd előtt módosítsa a vádat, ha azt a bizonyítás eredményeként indokoltnak tartja [lásd 14. § (3) bekezdés].

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave