Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Az eljárást megszüntető végzés (Be. 567–569. §)

A bírósági tárgyalás szakaszában a korábban egységesen az eljárás megszüntetését eredményező eljárási akadályok két csoportra oszlanak. Néhányukkal már találkoztunk a felmentési okok körében, mások viszont az eljárás megszüntetését teszik továbbra is lehetővé. Az eljárást megszüntető végzés alapjául szolgálhatnak még az eljárás során bekövetkezett büntethetőségi akadályok is. Ezek az akadályok nem teszik lehetővé az eljárás folytatását és ennek eredményeként azt, hogy a bíróság a büntetőjogi felelősség kérdésében érdemben állást foglaljon. Lehet, hogy elkövette a vádlott a bűncselekményt, lehet, hogy nem, de ennek bizonyítására már nem kerülhet sor.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave