Bojtár Endre

Strukturalizmus az irodalomtudományban


Az irodalom mint struktúra

Láttuk, hogy a formalizmus nem a művet tartotta elsősorban struktúrának, hanem az irodalom egészét, az irodalmi sort. A struktúrának ez a felfogása Mukařovskýnak a 40-es évek elejéről származó rövid korszakától eltekintve, melyet külön fogok tárgyalni, általános maradt a későbbiekben is. Ez kiviláglik egy-két időrendben sorakozó idézetből is: „A költő és az átformálandó valóság között áll a kollektíva által hordozott művészi struktúra.”103 – „A kollektíva gondolatai között létező és fejlődő költői struktúra szociális tény.”104 – „Az izolált műalkotás elemzésekor is szem előtt kell tartani, hogy a struktúra nem az egyes alkotás, hanem az egész nemzeti költészet összefüggő fejlődésének a kérdése.”105 – „A nem-anyagi, az olvasóközönség tudatában elhelyezkedő és amellett minden műben megjelenő elemegyüttes neve a struktúra. […] Az egyes mű […] úgy jelenik meg számunkra, mint e magasabb rendű és fölérendelt struktúra fejlődésének alkotórésze.”106 – „Azt kell feltételezni, hogy az előző struktúrának és persze az új mű struktúrájának tulajdonképpeni léte nem az anyagi művekben van (ezek csak külső megnyilvánulásai a struktúrának), hanem a társadalmi tudatban. […] Az élő művészi hagyomány, mely állandóan változik, fejlődik, szüntelenül tart s ez a szó tulajdonképpeni értelmében vett művészi struktúra, s az egyes műalkotások struktúrái csak a fejlődés egyes, gyakran nagyon is jelentéktelen mozzanatai, az anyagi műalkotások pedig e mozzanatok megvalósulásai.”107 – „A művészet alapja tehát nem az egyéni műalkotás, hanem a művészi szokások és normák együttese: a művészi struktúra, mely személy feletti, társadalmi jellegű.”108 A 40-es évek elején a strukturalizmus addigi útját felmérő J. Mukařovský maga is ezt a struktúrafelfogást tartja jellemzőnek elméletükre: „A nyelvi történés mintájára a műalkotást mint a nem-anyagi, egyén-feletti, szüntelenül fejlődő struktúra konkretizációját fogtuk fel: a struktúra fogalma által oly mértékig biztosítva volt a művészet sajátszerűsége, hogy – anélkül, hogy ezt figyelmen kívül hagytuk volna – vizsgálhattuk a művészet és a társadalmi jelenségek viszonyát.”109 – „A strukturalizmus már nem is az önmagáért vett műalkotásra mint zárt és egyedi egészre helyezte a hangsúlyt, hanem a személyfeletti – és persze nem-anyagi – élő művészi hagyományra, mely az egész adott közösség tulajdona, s amely tagjainak tudatában mint normák együttese, struktúrája létezik.”110


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 700 5

Munkámban az 1920-as évek közepétől 1948-ig nyomon követhető cseh strukturalizmus (J. Mukařovský, R. Jakobson, F. Vodička, R. Wellek stb.), a körülbelül 1930-tól 1945-ig létező lengyel úgynevezett integrális iskola (M. Kridl, K. Budzyk, F. Siedlecki, D. Hopensztand, S. Zółkiewski), valamint R. Ingarden irodalomtudományi nézeteit vizsgálom. Nem tárgyalom tehát a neostrukturalizmusnak minősíthető újabb cseh, szlovák, lengyel, orosz törekvéseket (L. Doležel, J. Levý, F. Miko, J. Sławiński, M. Głowiński, J. Lotman stb. nézeteit). Az 1910–1920-as évek orosz formalizmusát is – melynek V. Erlich úttörő érdemű monográfiája1 után nálunk is,2 másutt is3 több kitűnő összefoglalása született – csak oly mértékben említem, amennyiben az a későbbi fejlődés kiindulópontjául szolgált. A strukturalizmus egészére tett megállapításaim azonban természetesen vonatkoznak az orosz formalizmusra is.

Lezárt korszakról van tehát szó, mely a húszas évek végétől 1945–1948-ig tartott (nem számítva R. Ingarden haláláig, 1970-ig példamutatóan és megingathatatlanul egységes munkásságát), s amelyet időrendi fejlődésében követek végig. Célkitűzésem ennek ellenére nem tudománytörténeti. Azt szándékozom kideríteni, hogy milyen rendszert hagyott ránk a strukturalizmus, s ez milyen mértékben és milyen módon hasznosítható napjainkban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bojtar-strukturalizmus-az-irodalomtudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave