Braun Róbert

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

A vállalatok politikája


A vállalatirányítás elmélete

Ahhoz, hogy az Enron, WorldCom, Arthur Andersen, Lehmann Brothers nemzetközi vállalatokkal kapcsolatos etikai botrányokat, illetve a hasonló nemzetközi nagyvállalatokkal kapcsolatos etikai dilemmákat megértsük, valamint a rájuk adott strukturális, szervezeti és politikai válaszokat értelmezzük, érdemes a modern vállalatok működését üzleti etikai szempontok szerint is elemeznünk. A vállalatok a modern vállalatelmélet felfogása szerint olyan „közös irányítású tranzakciók”, melyek a különböző erőforrásokkal (tőke, munka, alapanyag, fogyasztói döntés stb.) rendelkező felek közötti tranzakciókat esetlegesen szabályozó szerződések tökéletlenségeinek kiegészítésére hivatottak. A vélelem az, hogy a fenti erőforrások közös, szerződésekkel alapított hasznosítása – ez a vállalat – értéktöbbletet állít elő ahhoz képest, mintha az erőforrások tulajdonosai önállóan használnák ezen erőforrásokat. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy a közös erőforráshasználat során bekövetkező tranzakciókat szabályozó előzetes megállapodások, egyezségek, szerződések szükségszerűen tökéletlenek, hiszen az előzetes egyezkedés során nem látható előre valamennyi olyan esemény, amely a lehetséges tranzakciók során esetlegesen bekövetkezhet. Ráadásul ahhoz, hogy az erőforrásokat optimálisan lehessen használni, gyakran további befektetések szükségesek, ugyanakkor az előzetesen megtett befektetések vagy az erőforrások közös használatba kerülése után a szerződések feltételei – a később bekövetkező eseményekhez optimalizáltan – újratárgyalhatóak, a szerződéses feltételek megváltoztathatóak. Előfordulhat olyan eset, mikor a felek hirtelen önérdekvezérelt, opportunisztikus módon kezdenek viselkedni, és azon résztvevők, akik erősebb pozícióban vannak a feltételek esetleges újratárgyalásának pillanatában, a keletkezett haszon elosztásában egoistákká válnak, és az értéktöbbletet maguk felé terelik. Amennyiben ennek a helyzetnek a bekövetkeztét a közös tranzakcióban részt vevő erőforrás-tulajdonosok is feltételezik, erőforrásaik rendelkezésre bocsátását, illetve befektetéseiket – a kockázatok csökkentése érdekében – az optimális szint alatt tartják, mely így a hatékonyság, értékmaximalizálás és versenyképesség rovására mehet.

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 762 3

Felnőtt döntéshozóknak ajánlom ezt a könyvet. A friss és egyre inkább teret nyerő jelenségek rendszerbe rendezése igazi szakmai kihívás. A gondolkodásra késztető könyvek jók. Az is, ha a gondolatokért az olvasónak is meg kell küzdenie. A gazdaságilag is indokolható, jó ügyekért tett tevékenységek új dimenzióba helyezik a cégek-emberek-társadalom kapcsolatot. A társadalmilag fontos ügyekért való tevékenykedést inspirálhatják a könyvben felvetett paradigmaváltás megvalósult kifejeződésének példái. Ma már nem a társadalom óhaja, hanem a piacképesség feltétele, hogy a vállalatok tettekkel fejezzék ki a társadalom iránti felelősségüket. Ehhez mindenkinek tanulni kell.

Törőcsik Mária, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem

Azt, hogy a vállalatok különbözőképpen vonják be az „érintetteket" működésükbe, eddig is tudtuk. Azt, hogy a bankok is egyfajta vállalatok - ezt is tudtuk. Azt, hogy az érintettek bevonása hol sikeres, hol kevésbé sikeres, de a vállalati működés lényegileg csak akkor eredményes, ha az érintettek bevonása megtörténik - ezt is sejtettük. Akkor minek végigolvasni egy több száz oldalas könyvet? Nos, például azért, hogy túllépjünk azon a közhelyen, hogy az „érintettek" a fogyasztók, a partnerek, a munkavállalók és a tulajdonosok. Hogy megértsük, hogy az érintettek „nem pusztán személyek, hanem emberek, érintettek csoportjai, szervezetek, más vállalatok, vállalatok és szervezetek csoportjai, néha teljes országok". Ebből következik, hogy a felelős vállalati működés nem más, mint számos lépés az érintetti demokrácia elérése érdekében. Azért is el kell olvasnunk a könyvet, hogy a felelős vállalati működésről gondolkodva ne rekedjünk meg az általános közhelyeknél. Gyakorló vállalatvezetőknek, igazgatósági tagoknak egyaránt jól kezelhető kézikönyv, amiben akár egy-egy igazgatósági döntés előtt is találunk a döntést segítő útravalót. Valójában arról az örök emberi dilemmáról szól a könyv, hogy miért érdemesebb „Jónak", mint „Rossznak" lenni. Persze mindez csak olyan társadalmi-piaci közegben működik, ahol a törvények hozói is úgy gondolják, hogy a játékszabályok az egyenlő játéktér érdekében alakulnak, és arra valók, hogy mindenki betartsa őket.

Király Júlia, igazgatósági tag, KBC Bank Group, Brüsszel

Hivatkozás: https://mersz.hu/braun-vallalati-tarsadalmi-felelossegvallalas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave