Braun Róbert

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

A vállalatok politikája


A GRI története

1997 tavaszán Bob Massie és Allan White a CERES nevű, fenntarthatósággal foglalkozó szervezet, illetve a Tellum nevű kutatóintézet vezetői levelet írtak jó barátjuknak, Ralph Taylornak, aki akkor a CERES egyik igazgatója volt, és tudták róla, hogy a szüleinek van egy alapítványa, ami fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységeket is támogat. Ekkor White már napi 2-300 e-mailt kapott egy új kezdeményezésükkel kapcsolatban, mely azt célozta, hogy egységesítsék a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati információk megosztását. A kezdeményezés 1996 végén egy beszélgetésből indult, melyen hárman vettek részt: Massie, White, valamint Joan Bavaria, a CERES alapítója. A CERES ekkor már régóta azon dolgozott, hogy miképpen lehetne egységesíteni a fenntarthatósággal kapcsolatos méréseket, Massie pedig azon gondolkodott, hogyan lehetne szövetségeseket találni egy egységes jelentési rendszerhez. A szövetségesek megkereséséhez és meggyőzéséhez személyes találkozásra, sok utazásra volt szükség, ehhez pedig forrásokat kellett találni. Az nyilvánvaló volt, hogy vállalati pénzt nem kérhettek – az a kezdeményezés függetlenségét és hitelességét veszélyeztette volna –, így alapítványi támogatást igyekeztek szerezni. Taylor szülei Floridában éltek, így Massie odarepült, hogy meggyőzze őket, a kezdeményezés érdemes a támogatásra. Palm Beachen épp egy vidéki klubban ebédeltek – Massie akkor már két napja volt ott, és győzködte őket arról, hogy a dolog méltó a támogatásra –, amikor Taylor édesapja, aki korábban egy közepes méretű helyi vállalatot vezetett, és meglehetősen katonásan gondolkodott, odafordult hozzá, és azt kérdezte: „Bob, akkor megkérdezem ezt egyenesen. Azt mondod itt nekem, hogy felállítotok egy rendszert, ami alapjaiban változtatja meg azt, hogy a vállalatok miképpen adnak számot gazdasági, társadalmi, munkavállalói és környezeti hatásaikról, és mindezt az elkövetkező években globális méretekben tervezitek megcsinálni, és ehhez az énáltalam adandó százezer dollár kell?” „Igen, pontosan ezt próbálom mondani” – válaszolta Massie. „Az Ön százezer dollárja további százezer dollárt fog behozni, és az pedig majd további milliókat, és akkor igen, képesek leszünk megcsinálni a dolgot. Persze ehhez nagyon sok ember együttműködésére szükség lesz, de Ön lesz az első.” És pár hét múlva megérkezett az első százezer dolláros csekk, melyet – ahogyan Bob Massie jósolta – több millió dollár követett, és ezzel útjára indult a globális jelentéstételi kezdeményezés, a Global Reporting Initiative, a GRI. A kapott pénzen nemzetközi vállalatok vezetőivel, globális civil- és nemzetközi szervezetekkel – a Greenpeace-szel, a WWF-fel, a Transparency International-lel, a UNDP-vel, az AFL-CIO-val, illetve a brüsszeli ICFTU-val (a Független Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével) – folytak tárgyalások, és mindenki érdeklődően és támogatóan viszonyult a kezdeményezéshez. 1998 elejére már számos szervezet és vállalat együttműködése biztosított volt, mindenki ugyanazt képviselte, és hajlandó volt a saját jelentéstételi kezdeményezését betenni a közösbe. Ekkor volt a második fordulópont. John Elkington, aki az immár formálisan is működő kezdeményező bizottságnak a tagja volt, ezt vetette fel: „Ha ez a történet környezeti kezdeményezés marad, akkor már akkor a történelem szemétdombjára kerültök, mielőtt az első jelentéstételi ajánlást kihoztátok volna. Az idő elmegy mellettetek. Többet kell követeljetek, mint pusztán környezeti adatokat.” Ez a tanács döntőnek bizonyult. Ez volt a pillanat, amikor a GRI fenntarthatósági jelentési kezdeményezéssé vált, és biztosította, hogy „a gazdasági, környezeti és társadalmi jelentéstétel minden szervezet számára a hétköznapi rutin részévé váljon a pénzügyi jelentésekhez hasonlóan”. 1999-ben a UNEP (az ENSZ környezeti szakosított szervezete) hivatalos együttműködőként csatlakozott a folyamathoz, és 2000-ben megjelent az első GRI jelentéstételi ajánlás. 2002-ben a CERES önálló szervezetként is létrehozta a GRI-t amszterdami székhellyel, saját vezetéssel és mintegy hatvan főből álló stábbal, közel hatszáz intézményi érintett hivatalos bevonásával. Ahogy Massie később elmondta – összhangban azzal, amiről Malcolm Gladwell ír a Fordulópontban – a változás fontos része volt, hogy az „együttműködés vágya, a közös vízió, a bizalom és a csapatmunka egybeesett az internet elterjedésével. Minthogy mindenki valós időben össze volt kötve, mindent párhuzamosan osztottunk meg egymással, és a szövegek hét változatot is megéltek a közös találkozók közötti időben. Az interneten csapatokba szerveződtünk, és így még több munkát tudtunk elvégezni párhuzamosan. Ez volt a leghatékonyabb globális együttműködés, amit valaha láttam.” (Waddock, 2008; Gladwell, 2000)

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 762 3

Felnőtt döntéshozóknak ajánlom ezt a könyvet. A friss és egyre inkább teret nyerő jelenségek rendszerbe rendezése igazi szakmai kihívás. A gondolkodásra késztető könyvek jók. Az is, ha a gondolatokért az olvasónak is meg kell küzdenie. A gazdaságilag is indokolható, jó ügyekért tett tevékenységek új dimenzióba helyezik a cégek-emberek-társadalom kapcsolatot. A társadalmilag fontos ügyekért való tevékenykedést inspirálhatják a könyvben felvetett paradigmaváltás megvalósult kifejeződésének példái. Ma már nem a társadalom óhaja, hanem a piacképesség feltétele, hogy a vállalatok tettekkel fejezzék ki a társadalom iránti felelősségüket. Ehhez mindenkinek tanulni kell.

Törőcsik Mária, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem

Azt, hogy a vállalatok különbözőképpen vonják be az „érintetteket" működésükbe, eddig is tudtuk. Azt, hogy a bankok is egyfajta vállalatok - ezt is tudtuk. Azt, hogy az érintettek bevonása hol sikeres, hol kevésbé sikeres, de a vállalati működés lényegileg csak akkor eredményes, ha az érintettek bevonása megtörténik - ezt is sejtettük. Akkor minek végigolvasni egy több száz oldalas könyvet? Nos, például azért, hogy túllépjünk azon a közhelyen, hogy az „érintettek" a fogyasztók, a partnerek, a munkavállalók és a tulajdonosok. Hogy megértsük, hogy az érintettek „nem pusztán személyek, hanem emberek, érintettek csoportjai, szervezetek, más vállalatok, vállalatok és szervezetek csoportjai, néha teljes országok". Ebből következik, hogy a felelős vállalati működés nem más, mint számos lépés az érintetti demokrácia elérése érdekében. Azért is el kell olvasnunk a könyvet, hogy a felelős vállalati működésről gondolkodva ne rekedjünk meg az általános közhelyeknél. Gyakorló vállalatvezetőknek, igazgatósági tagoknak egyaránt jól kezelhető kézikönyv, amiben akár egy-egy igazgatósági döntés előtt is találunk a döntést segítő útravalót. Valójában arról az örök emberi dilemmáról szól a könyv, hogy miért érdemesebb „Jónak", mint „Rossznak" lenni. Persze mindez csak olyan társadalmi-piaci közegben működik, ahol a törvények hozói is úgy gondolják, hogy a játékszabályok az egyenlő játéktér érdekében alakulnak, és arra valók, hogy mindenki betartsa őket.

Király Júlia, igazgatósági tag, KBC Bank Group, Brüsszel

Hivatkozás: https://mersz.hu/braun-vallalati-tarsadalmi-felelossegvallalas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave