Jámbor Attila, Mizik Tamás (szerk.)

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába


Rendes jogalkotási eljárás (együttdöntési eljárás)

Az együttdöntési eljárás bevezetésével az Európai Parlament jogának kiterjesztését célzó hosszas folyamat a tetőpontjához ért, hiszen az EP a Tanáccsal egyenjogú döntéshozóvá vált. Az eljárást a Maastrichti Szerződés vezette be (1992), az Amszterdami Szerződés (1999) pedig kiterjesztette és hatékonyabbá tette. A Lisszaboni Szerződés során az EUMSZ-rendelet 289. cikke a korábbi együttdöntési eljárást rendes eljárássá nyilvánította, és az mára a legelterjedtebb körben alkalmazott fő döntéshozatali eljárássá vált az EU-ban. A legkülönfélébb területeken alkalmazzák, így például a Közös Agrárpolitika szabályainak lefektetésekor is, valamint a gazdasági irányítás, belső piaci harmonizáció, bevándorlás, munkavállalók szabad mozgása, energia, közlekedés, környezetvédelem és fogyasztóvédelem, kultúra területén. Az együttdöntési eljárás továbbfejlesztette a korábbi együttműködési eljárást, hiszen míg az együttműködési eljárás során a Tanács végül a Parlament ellenzése esetén is hozhatott döntést, illetve egyhangúság megléte esetén figyelmen kívül hagyhatta az EP összes módosítását, addig az együttdöntési/rendes eljárás már megkerülhetetlenné teszi a Parlamentet, hiszen amennyiben a két intézmény nem tud megállapodásra jutni, a döntés elfogadása meghiúsul. A folyamatot az EUMSZ 294. cikke tartalmazza. Az eljárás a Bizottság javaslatának Tanácshoz és Parlamenthez történő egyidejű benyújtásával kezdődik. A Tanács, a Parlament első olvasatos állásfoglalását követően:

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 786 9

A könyv közérthetően, számos érdekességgel kiegészítve mutatja be a Közös Agrárpolitika múltját, ad áttekintést a jelenéről, és ismerteti a jövőjével kapcsolatos elképzeléseket anélkül, hogy túlságosan elmerülne a részletekben. Kiváló összefoglaló munka, ami a magyar piacon a témában unikumnak számít.

Dr. Csáki Csaba

akadémikus

Az Európai Unió napjainkban is folyamatosan tartó fejlődése szüntelen változásokat eredményez a Közös Agrárpolitika szabályozási és működési keretrendszerében. A magyar mezőgazdaság számára oly kulcsfontosságú területen zajló átalakulási folyamatokra tekintettel a kiadvány meghatározó lehet azok számára, akik ismereteket kívánnak szerezni e komplex európai szakpolitika és annak hazai működésének legfontosabb kérdéseiről. Ezért ajánlom e könyvet minden a témával foglalkozó oktató, hallgató, mezőgazdasági termelő és a téma iránt érdeklődő figyelmébe.

Dr. Feldman Zsolt

helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

EU-tagként hazánk mezőgazdasága egy nagy, de versengő piac része, amely óriási lehetőségeket kínál. Ugyanakkor a gazdálkodóknak kiéleződött versenyhelyzettel kell megbirkózniuk. A szerzők a kötet elkészítése során a Közös Agrárpolitika objektív bemutatására törekedtek. A könyv igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy az olvasó szakmai meggyőződése alapján, a maga területén vonjon le következtetéseket. Ajánlom mindazoknak figyelmébe, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.

Dr. Kapronczai István

Főigazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet

Hivatkozás: https://mersz.hu/jambor-mizik-bevezetes-a-kozos-agrarpolitikaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave